Simont Attila - Tóth László: Kis lépések nagy politikusa. Szent-Ivány József, a politikus é művelődésszervez (Somorja, 2016)
VI. A művelődés-, irodalom- és egyházszervező
Szent-lvány, Dzurányi és Móricz a liptószentiváni kastély parkjában nyok” képviselői közül kerültek ki, elsősorban azok, „akik felülemelkedtek már a mi kisebbségi horizontunkon”, de számba vétettek a Prágai Magyar Hírlap írói is, mert tévesnek, illetőleg „szükségszerűen elővett indoknak” tartotta az érvet, miszerint ez „az írógárda nem lehet alkalmas az irodalmi koncentráció végrehajtására”. „Országos jellegű kisebbségi irodalmi fórumunk ma kizárólag ez a minden vonatkozásban Európát jelentő nagy lapunk”, mondta, mely mindeddig „politikai megkötöttségeken túl szolgálta” az irodalmat. Majd leszögezte, hogy semmiféle párt- vagy egyéb politikai szempont nem vezette, amikor birtokán helyet kínált a tanácskozásnak, csupán a szlovenszkói magyar irodalom teljesebb fejlődését, valamint az írók alkotói és anyagi feltételeinek javítását szerette volna ezzel is elősegíteni. Válogatásra pedig szerinte azért volt szükség, „mert a nagy testületek tárgyalásai nem alkalmasak gyakorlati előkészítésre”. Természetesen azonban senkit nem lehet kizárni „abból, ami jót ez az összejövetel hozhat”, másrészt csak mondvacsinált oka lehet, ha „valaki kivonja magát az irodalmi összefogás munkájából”. Mindenképpen bízik tehát abban, hogy Liptószentivánban megszülethet a terv, „amelyik irodal-117