Liszka József: Határvidékek. Határok és határtalanságok az összehasonlító folklorisztika és etnológia szempontjából (Komárom-Somorja, 2016)
1. Néphit, népszokás, népi vallásosság
82 Néphit, népszokás, népi vallásosság kapcsán, ezeknek legalább egyike azonnal fölvetődött!), szóval, ha három adatot említek, a jelenség széles földrajzi és történeti elterjedtsége könnyedén igazolható. A Siratófal előtt imádkozó, s homlokukat a kőhöz ütögető zarándokok képe az első, ami elgondolkodtathat bennünket, s feltételezni engedi, hogy ez valamilyen rokonságban állhat az imént bemutatott Szent György-napi szokással. Másodjára bármelyik keresztény szent sírhelyét meglátogató azon zarándokokra szeretnék utalni, akik a szent koporsójának, síremlékének tenyérrel, homlokkal való megérintésével remélnek enyhülést bajaikra. Végezetül Radnóti híres soraira, a Nem tudhatom című verséből emlékeztetek: az iskolába menvén, a járda peremén, hogy ne feleljek aznap, egy kőre léptem én..." S ha mindehhez még hozzávesszük legalább James G. Frazernek Az Aranyág magyar fordításában található megfelelő adatait, könnyen belátható, hogy a jelenség olyannyira univerzális, hogy elterjedtségével gyakorlatilag fölösleges foglalkozni (Frazer 1993,351- 353). Most tehát a rendelkezésemre álló közép- és kelet-európai adatok alapján a bemutatottjelenség értelmezésére teszek kísérletet. Az önmagában is ellentmondásos (illetve első pillantásra annak tűnő) hiedelem több kérdést is fölvet: miért kell azért a fejet falba, kőbe, vasba stb. verni, hogy ne fájjon? Hogyan kapcsolódik az egész a mennydörgéshez, és mindez miért éppen Szent György napjához kötődik? A kérdések (és a belőlük fakadó újabbak) megválaszolása széles és mély kultúrtörténeti háttér fölvázolását teszi szükségessé. Most mindezeket (természetesen) éppen csak érinteni tudom. Más magyar, illetve szomszédnépi adatok alapján az első kérdés megválaszolása tűnik a legegyszerűbbnek. Szatmár megyei magyar hiedelem szerint „ha Szent-Györgynap előtt dörgést hallasz, üsd a fejed a falhoz, vagy valamely más kemény tárgyhoz, s egész esztendőben nem fog a fejed fájni’ (Jakab J. 1895, 311. Vö. Doby 1879; Szatmári 1878). Heves és Borsod (Pamlényi 1880,180. Vö. Verebélyi 1998, 67 [1914-es makiári gyűjtés]), valamint Gömör (Székely 1896,379) megyében az első tavaszi mennydörgéshez kapcsolódik a szóban forgó hiedelem. Krupa András közlése alapján tudjuk, hogy a magyarországi szlovákok körében széliében ismert a hiedelem, miszerint a Szent György napján (vagy az azt megelőző időszakban, illetve általában a tavasszal) hallott első mennydörgéskor bizonyos testrészeiket (hátat, derekat) a ház falához, oszlophoz, ház sarkához stb. kellett dörzsölni, hogy egész évben ne fájjon. Konkrétan fejfájásra nem hoz adatot. Erdőkürtön ekkor kellett megcsókolni a földet, hogy egész évben ne fájjon a foguk. A földön való hempergés szokására is bemutat konkrét magyarországi szlovák példákat (Krupa 1998, 214-215). Egy Sáros megyei szlovák adat szerint, ha az adott esztendőben első alkalommal hallanak menydörgést, hátukkal megtámasztják a falat, hogy derekuk egész évben ne fájjon.49 Egy, a német babonaszótár által közölt adat alapján, aki az első mennydörgés alkalmával fejét kőhöz üti, egész esztendőben ment lesz a fejfájástól.50 Jacob Grimm német mitológiája viszont hasonló észt hiedelemről tudósít: 49 Keď prvý raz v roku počujú hrmeí, dvíhajú chrbátom múr /stenu/, aby ich kríže nebolely (Pospech 1899. Vö. Horváthová 1986,194) 50 Wer sich beim ersten Gewitter mit einem Stein stößt, bleibt das ganze Jahr von Kopfschmerzen befreit (HdA-8, 382-383)
