Liszka József: Határvidékek. Határok és határtalanságok az összehasonlító folklorisztika és etnológia szempontjából (Komárom-Somorja, 2016)
1. Néphit, népszokás, népi vallásosság
66 Néphit, népszokás, népi vallásosság 22. kép: A medvetáncoltató a medvével. Tejfalu (Liszka József felv., 2000) A 2004-es farsang további régi-új eleme volt a csökhúzó megjelenése. Ezt az elemet már Khín Antal is említi, ám ennek erotikus kapcsolódásairól nem szól (miközben nyilvánvaló, hogy vén lánycsúfoló vonatkozása van, tehát erotikától nem egészen lehetett mentes). Az említett esztendőben a láncon, a drótoshoz és a bátyusokhoz hasonló öltözékben lévő legény által húzott fatőke egyik gyökérnyúlványa egyértelműen fallikusan volt kiképezve, kifestve (Vő. Ujváry 1988, 71-81; Ujváry 1997, 69-82). Ennek eredetére sem sikerült (talán nem véletlenül!) egyértelmű, értékelhető választ kapnom, így csupán feltételezni lehet, hogy az említett drótos és bátyusok alakja, valamint a fallikus szimbólum az elektromos médiákon keresztül, esetleg ismeretterjesztő irodalom, netán a Tejfaluban viszonylag gyakran fölbukkanó és a szokás iránt érdeklődő néprajzkutatók által került az esemény menetébe.32 Ujváry Zoltán is fölfigyelt rá, hogy Tejfaluban „a régi és az új motívumok kapcsolódásából sajátos farsangi szokáskör alakult ki” (Ujváry 1991, 115). A fentiek ismeretében is izgalmas feladat lenne kideríteni, hogy ezek az „új motívumok” (sőt, sok esetben a „régiek" is), milyen csatornákon keresztül és mikor jutottak a dőrejárás repertoárjába. És miért éppen azok, amelyek... 32 Az sem zárható ki persze, hogy az említett erotikus szimbolika korábban is megvolt, csak a szokás leírói (Khín Antal és Marczell Béla) szeméremből nem tettek róla említést
