Liszka József: Határvidékek. Határok és határtalanságok az összehasonlító folklorisztika és etnológia szempontjából (Komárom-Somorja, 2016)
4. Kapcsolatok, identitásaink
502 Kapcsolatok, identitásaink Önmagában tehát a Felvidék kifejezés a mai szlovákiai magyar nyelvi gyakorlatban lényegében nem is értelmezhető, mindig meg kell nézni, hogy konkrétan ki használja, mikor, milyen összefüggésben. Akkor talán az is kiderül, hogy mit ért alatta (vő. Liszka 2002, 28-30; Liszka 2003b, 26-28; Liszka 2010, 12-18; Paládi-Kovács 1994). A második megjegyzésem magára a népi kultúrára, a dél-szlovákiai magyarok népi kultúrájára vonatkozik. Erről a regionálisan erősen tagolt kultúráról tudni kell (s arra most itt nincs idő, hogy ennek részletes bizonyításába fognánk), hogy az valójában korántsem egységes (vő. Liszka 2003b; Liszka 2010). A számos kisrégióban, mintegy ötszáz kilométer hosszú, szélesebb-keskenyebb sávban élő magyarok népi kultúrája hagyományosan minden esetben közelebbi rokonságban áll a vele (északról) közvetlen szomszédságban lévő szlovák, illetve (délről) a magyarországi területek népi kultúrájával, semmint egymással. Másként fogalmazva: a délnyugat-szlovákiai Csallóköz, a középszlovákiai Dél-Gömör és a délkelet-szlovákiai Bodrogköz magyarságának népi kultúrája történetileg is, de jellegében is (!) nagyon távol esik egymástól. Nincsen tehát egységes szlovákiai magyar népi kultúra. A „szlovákiai magyar népi kultúra” tehát értelmetlen fogalom, miközben a szlovákiai magyaroknak van népi kultúrájuk, annak lokális és regionális megnyilvánulási formáiban. S a kettő nem ugyanaz. Azzal azonban, ha egy egységként kezeljük azt (már a terminológiában is: tehát még egyszer: ha szlovákiai magyarnépi kultúráról beszélünk!), egy konstruált nemzeti jellegű, szlovákiai magyar népi kultúra, ezen belül például népviselet virtuális kialakítását kíséreljük meg. Az is igaz viszont, hogy a szlovákiai magyarok korábban (tehát 1918 előtt) erősen tagolt (népi vagy populáris?) kultúrája mára egységesülni látszik. Az 1918 után létrejött kényszerközösség, hasonlóan a szudétanémetek esetében Zwangsgemeinschaft ként jelzett folyamathoz (vő. Schroubek 2008,29-34), mára valóban felmutat számos olyan jegyet, amely jegyek az egyes szlovákiai magyar tájegységeket, régiókat egymáshoz kötik (az egy közös haza okán), a szlováksághoz közelítik, miközben a szomszédos magyarországi területektől némileg távolítják őket. Az utóbbi folyamatot a nyelvészet szétfejlődésnek mondja, s ennek megvannak a maga kulturális (a táplálkozás, építkezés, lakáskultúra, öltözködés, szokások stb. területén kimutatható) lecsapódásai, párhuzamai is (vő. Liszka 1998; Liszka 2004; Liszka 2010, 405-410). Ennek számos nyelvi és kulturális bizonyítékát lehet kimutatni. Mindez azonban nem jelenti azt, hogy a korábbi (mint mondtam: területileg rendkívüli módon differenciált) jelenségeket utólag egységesíteni kellene és lehetne. (2015)
