Liszka József: Határvidékek. Határok és határtalanságok az összehasonlító folklorisztika és etnológia szempontjából (Komárom-Somorja, 2016)
1. Néphit, népszokás, népi vallásosság
48 Néphit, népszokás, népi vallásosság tyés) kitalálja, hogy helyette egy helybélit öltöztessenek be és állítsák a talapzatra. Istentisztelet közben valami megzavarja a szobrot eljátszó embert (tüsszentés, egy légy, égeti a lábát a talapzaton elhelyezett gyertya stb.), s miután nem bírja, futásnak ered. A hívők ezt csodaként, a szobor életre keléseként élik meg; 2. egy szobrász, akinek egy bizonyos időre el kellett volna készülnie egy szent szobrával, ami nem sikerült, ezért egy helybélit öltöztetett fel, s állított a talapzatra. Amikor az egyház képviselői átvették az „alkotást”, kérték a művészt, hogy néhány helyen késsel hajtson végre rajta korrekciókat. A szobrot alakító alak ettől megijed és elszalad (Uther 2015, 498). A magyar mesekatalógus, Az eleven szentszobor címen tartja számon, és szinte szó szerint megfelelnek a magyar variánsok a fentebb bemutatottnak. Nota bene, a katalógus mindössze három variánsáról tud (vö. Vehmas-Benedek 1989, 155-156. Vö. Ortutay szerk. 1960, III: 720-723)24. A szlovák anyagban tudomásom szerint ebben a tiszta formában nincs jelen, de mint motívum (eleven ember egy szent szobrát imitálja) igen (vö. Gašparíková 1993, 30-34; Gašparíková 2001, 339-345, 513-517, 547-552; Gašparíková 2004, 108-112). A cseh anyagban, úgy tűnik, hogy szintén inkább csak motívumként, s nem önálló történetként van jelen (Otčenášek 2012, 279). Összefoglalásként elmondható, hogy létezik egy jelenség, amikor a hívők a szentek élettelen szobraira úgy tekintenek, mintha az maga az ábrázolt szent lenne (beszélnek hozzá, becézik, szükség esetén a szobrot jutalmazzák vagy büntetik). E jelenségnek időközben kialakult egy csúfoló jellege is, amikor bizonyos közösségeket azzal csúfolnak, hogy ilyen cselekedetekre vetemedtek (sárban vonszolják vagy éppen meglövöldözik Szent Orbán szobrát stb.). Részben ehhez a képzetkörhöz kapcsolódnak az afféle, inkább látomásszerű jelenségek, amikor egy élettelen szobor mintegy életre kel: megmozdul, valamilyen gesztust tesz, egy fej- vagy kézmozdulattal, egy ajándékba adott aranycipővel üzen. Lazán ehhez kapcsolódik az a falucsúfoló jellegű történettípus, amikor egy élő ember alakít egy élettelen szobrot, ám valamilyen okból lebukik. A hívők ezt vagy csodának tekintik vagy haragra gerjednek a csalás miatt. A felsorolt képzetek és a kapcsolódó szöveges folklór anyag Európa-szerte ismert. (2010-2016) 24 Maga a motívum, hogy tudniillik egy eleven személy valamilyen okból szobornak tetteti magát, rendkívül gyakori és közkedvelt a különféle tréfás elbeszélésekben, főleg a pajzán történetekben. Ebbe az irányba azonban most nem mennék el, csak utalok Nagy Zoltán egyik, a palócföldi Bárnában lejegyzett, A megelevenedett szentkép címen közreadott szövegére (Nagy Z. 2010, 425-428).
