Liszka József: Határvidékek. Határok és határtalanságok az összehasonlító folklorisztika és etnológia szempontjából (Komárom-Somorja, 2016)
4. Kapcsolatok, identitásaink
4. 55. A CSEREGYEREKRENDSZERRŐL - KISSÉ MÁSKÉPPEN Turczel Lajos emlékének3 A nagy múltú cseregyerekrendszer intézményével a kelet-, illetve közép-európai térségben főleg a magyar, részben a szlovák, osztrák, svájci német kutatók (elsősorban néprajzosok, művelődéstörténészek) foglalkoztak behatóbban. Nekem is módomban állott már több alkalommal áttekintenem az eddigi eredményeket, illetve saját, nagyobbrészt kisalföldi adatokkal kiegészítene azokat. Az alábbiakban ezeket nem ismétlem meg (a tanulmányhoz csatolt könyvészetben viszont mindent megtalál az érdeklődő olvasó), hanem - néhány újabban felszínre került adat közreadásán túlmenően - elsősorban a jelenség értelmezésének finomítására teszek kísérletet. Az újraértelmezési kísérlethez az ösztönzést Turczel Lajos egy félmondata szolgáltatta. A Hont megyei Ipolyszalkán 1917-ben született Ünnepelt, Turczel Lajos visszaemlékezéseiben leírja, hogy szülei 1934-ben másfél hónapra a Nyitra megyei Apponyba küldték cseregyerekként szlovák nyelvet tanulni. Ezt az adatot jómagam is idéztem már a témáról írott dolgozataimban, de csak mostanában, valami miatt újraolvasva figyeltem föl egy nem is apróságra. Arra tudniillik, hogy Turczelt nem a szülei, valaminő helyi hagyománytól vagy Ipolyszalkán közismert gyakorlattól vezérelve küldték szlovák szóra Nyitra környékére, hanem ő maga, mivel a gimnáziumban gondjai voltak a szlovák nyelvvel, javasolta ezt. Amint írja: „akkor ötlött fel bennem - valószínűleg valamilyen cseregyerekeket is szerepeltető könyv hatására -, hogy a szünidőben szlovák környezetbe kellene mennem" (Turczel 1987, 415). Hogy melyik könyvről lehetett szó, amely a gimnazista Turczelban az idegen nyelv tanulásának ezt a módszerét felvetette, nem tudjuk ugyan, ám (nem is megalapozatlan) gyanúink azért lehetnek. A magyar szakirodalomban a kutatók (magamat is beleértve) szinte kivétel nélkül Jókai Mór nyilván jó szándékú, ám romantikus szemléletű leírásával kezdik a téma taglalását. Ezért aztán méltán közismertnek vélhető, hogy a komáromi születésű Jókait gyermekkorában szülei Pozsonyba küldték német szóra a Zsigmondy családhoz, miközben azok fia Komáromban tanult Jókaiéknál magyarul. Az író ezt az eseményt később, alaposan kiszínezve, egyebek között a Mire megvénülünk című regényében is feldolgozta. Az erről szóló részt az alábbiakkal kezdi: Egy kedves ősi szokás dívott akkor városunkban (talán még most is megvan) - a gyermekcsere. 3 Az írás eredetileg a Mészáros András által összeállított, Turczel Lajos 90. születésnapjára megjelentetett tisztelgő kötetbe készült. Az összeállító figyelmetlensége miatt azonban abba a kötetbe egy másik, korábban már megjelent, a témával foglalkozó dolgozatom került (A cseregyerekrendszer a magyar nyelvterület északi részén. In Emlékkönyv Turczel Lajos 90. születésnapjára. Összeállította Mészáros András. Dunaszerdahely: Lilium Aurum 2007,54-71. p.). E mostani közléssel immár az időközben elhunyt Turczel Lajosra emlékezem, nagy tisztelettel.
