Liszka József: Határvidékek. Határok és határtalanságok az összehasonlító folklorisztika és etnológia szempontjából (Komárom-Somorja, 2016)
4. Kapcsolatok, identitásaink
458 Kapcsolatok, identitásaink szinte megkövetelte a gazdálkodóktól, azoknak is főleg azon rétegétől, amely a piacból is élt, hogy több nyelven is tudjon kommunikálni. A nyelvtanulásnak pedig talán leghatékonyabb módszere az, amikor az adott nyelvi közegben igyekszik az illető elsajátítani az idegen nyelven való beszédkészséget. Ehhez pedig szinte tökéletesen megfelelt a cseregyerekrendszer intézménye. Előre kell bocsátani, hogy ennek (talán történetileg is megragadható formában) több változata is kialakult. Ezek rendszerezésére, a társadalmi-gazdasági-felekezeti tényezők szerepének elemzésére az alább bemutatásra kerülő példák után kerítünk sort. 2. A cseregyerekrendszernek mint a nyelvtanulás legbeváltabb formájának első adataival a szóban forgó tájegység viszonylatában a 19. század első feléből rendelkezünk, mégpedig a felsőbb osztályok, illetve az értelmiségi réteg köréből. Közismert adat, hogy a komáromi születésű Jókai Mórt gyermekkorában szülei Pozsonyba küldték német szóra a Zsigmondy-családhoz, miközben azok fia Komáromban tanult Jókaiéknál magyarul. Az író ezt az eseményt később, alaposan kiszínezve, a Mire megvénülünk című regényében fel is dolgozta. Az erről szóló részt az alábbiakkal kezdi: Egy kedves ősi szokás dívott akkor városunkban (talán még most is megvan) - a gyermekcsere. Soknyelvű hazánknak egyik városa német, másik magyar ajkú; aztán pedig hát testvérek volnánk, meg kellene egymást értenünk; a németnek meg kell tanulni magyarul, a magyarnak németül. S szent a béke. A jámbor hazafiak efelől így tesznek. A német városban is vannak iskolák, a magyarban is. A német szülők írnak a magyar városban levő tanodák igazgatóinak, s a magyar szülők a német város tanárainak, hogy vannak-e kezeik alatt levő iskolásfiúk, leányok, a kik innen oda, onnan ide cserébe kaphatók lennének? Azokat azután egymásért kicserélik. Kedves, gyöngéd, asszonyszív-szülte gondolat! A gyermek elmegy hazulról, elhagy apát, anyát, testvért, s ismét otthont talál; anya helyett anyát, testvér helyett testvért; - s eltávoztával nem marad üres a ház, gyermek helyébe gyermek jön, s ha a fogadott anya a gyermekének szánt gyöngédségekkel elhalmozza a jövevényt, arra gondol: éppen így bánnak most az enyémmel is a messze távolban; mert az anyaszerelmet semmi fizetésért megvenni nem, csak cserébe megnyerni lehet. (Jókai 1926, 24) A nagy magyar mesemondó leírása romantikus ugyan, ám a valóságot adja vissza. Ebben az időben - legalábbis az úri osztályok és az értelmiség körében - szinte általánosan bevett gyakorlatról beszélhetünk: nyelvet tanulni csak úgy tudták elképzelni, ha a gyerek abban a bizonyos nyelvi közegben töltött el egy adott időszakot. Erre számtalan példát lehet hozni az egész Kárpát-medencéből. A háromnyelvű Pozsony esetében is szerteágazó volt ez a kapcsolatrendszer, ahogy azt Sas Andornak, a 19. század első felének Pozsonyát bemutató leírásából megtudjuk:
