Liszka József: Határvidékek. Határok és határtalanságok az összehasonlító folklorisztika és etnológia szempontjából (Komárom-Somorja, 2016)
4. Kapcsolatok, identitásaink
434 Kapcsolatok, identitásaink (Naszvad, ímely). Az ugyanebben a térségben található Kurtakeszi, amely szintén a 18. század folyamán római katolikus szlovákokból települt be, századunkra nyelvében is teljesen elmagyarosodott, s 1942-től a református Marcelházával közigazgatásilag is egybekapcsolva szinte teljesen elveszítette korábbi identitását (bár a marcelházi református magyarok ma is tótoknak hívják a tőlük csupán vallásukban és családnevük szlovákos hangzásában különböző kurtakeszieket). Felmerül a kérdés, vajon miért őrizte meg nyelvi identitását Újgyalla szlovák népe, s miért veszítették el a kurtakesziek? A jövőben természetesen meg kell vizsgálni, hogy az újgyallai szlovákok népi kultúrája mennyiben különbözik a környező magyar falvak népi műveltségétől. Láthattuk, hogy a viselet, építkezés, településszerkezet vizsgálata nem eredményezett különbségeket, ám valószínű, hogy a nyelvhez jobban kötődő jelenségek esetében azért lesznek különbözőségek. Érdemes lenne továbbá alapos összehasonlító vizsgálatokat folytatni Kurtakeszi és Marcelháza viszonylatában is! Az Alsó-lpoly mentén található néhány település (Leléd, Bajta, Helemba), amelyek szintén a török háborúk után, a 18. században, északi szlovák megyékből települtek újra. Ezeknek a mára teljesen elmagyarosodott falvaknak (a legidősebb generáció nem is tud szlovákul, miközben például a lelédi öregek állítják, hogy az ő nagyszüleik - tehát századunk elején - egymás közt még „tótul" beszéltek) egykori szlovák voltára legfeljebb a család- és dűlőnevek, illetve egyéb terminológiák alapján következtethet a kutató (Liszka szerk. 1994c, 9-19). Érdekes, hogy az Ipoly túlsó, magyarországi oldalán található Ipolydamásdot még ma is szlovák faluként tartják számon. Vajon miért következett be gyorsabban a nyelvváltás az 1918 óta Csehszlovákiához tartozó falvakban, mint a mindig is Magyarországhoz tartozó Ipolydamásd esetében? Elméletileg több válasz is adódik: 1. az ipolydamásdiak eleve egy helyről, egy közösségként települtek meg az Ipoly mellett, míg a Leléd, Bajta, Helemba lakossága annak idején több helyről származva, akár más-más nyelvjárást beszélve alakulhatott ki (ezt levéltári kutatásokkal igazolni vagy cáfolni kell); 2. Ipolydamásdon a 19. század végén, 20. század elején működhetett olyan pap vagy tanító, aki tevékenységével erősítette a szlovák identitást, míg a jobb parti településeken nem (ezt szintén igazolni vagy cáfolni lehet és kell). Érsekújvártól északra a török háborúk pusztításait követően a helyi földbirtokosok Morvaországból hoztak telepeseket, s mára így alakult ki a Nagysurány környéki szlovák nyelvsziget. A századunkra elszlovákosodott morva-csehek kultúrája semmiben nem különbözik az őket körülvevő kisalföldi magyar falvak hagyományos műveltségétől, legfeljebb néhány esetben valamivel archaikusabb képet mutat. A Nyitra környéki zoboralji magyar nyelvsziget anyagi és szellemi kultúráját Morvay Judit vizsgálta meg a most bennünket érdeklő szempontok szerint imponáló alapossággal, s megállapította, hogy „kutatott területünk népi kultúrája egy nagyobb egység része, a legarchaikusabb réteg, s az újabb kulturális mozgások beletartoznak egy nagytáji együttesbe. A nemzetiségi hovatartozás másodlagosnak mondható [kiemelés tőlem. L. J.]. A kulturális jelenségek és változások egy nagyobb, szélesebb területen észlelhetők, mint szorosan kijelölt terepünk. Az a nagyobb kulturális egység, amelybe a Zoborvidék beilleszthető, csak részben körülhatárolható, vegyes nemzetiségű terület. A szomszédos és távolabbi szlovák falvak települései, életkörülményei azonosak [kiemelés tőlem. L. J.j. Vizsgált területünkhöz hasonlóak a földművelés munkafolyamatai, a kendermunka, részben hasonló az állattartás
