Liszka József: Határvidékek. Határok és határtalanságok az összehasonlító folklorisztika és etnológia szempontjából (Komárom-Somorja, 2016)
3. Elődök, intézmények
A százesztendős Tekla néni 399 elgyötört arccal, lehuppant egy székbe, s mondja, hogy szörnyen fáj a fejem, Zsuzsám, nincs valami könnyű olvasmányod, amivel álomba tudnám magamat este ringatni? Zsuzsa néni gondolkodott, majd előhúzott egy német nyelvű krimit, amit nemrég olvasott, s ezt nagyon ajánlja. Tekla néni a szerzőt ismerte, s konstatálta, hogy a célnak megfelel. Én meg, németes lévén ugyan, de el nem tudtam képzelni, hogyan lehet egy idegen nyelven olvasott - számomra vértizzasztó - könyv bárki számára is pihentető? Hogy értsem, ahhoz bizony meg kellett öregednem...) Megkeresve a gondolatmenet elhagyott fonalát: szóval a háború után külügyi levelezőként hasznosította nyelvtudását, mígnem Ortutay Gyula 1963-ban el nem hívta az EL.TE Néprajzi Tanszékére, ahol először „csak” gyakorlatilag, majd 1968-tól kinevezve is tanszékvezető lett 1979-ig (mellesleg tanszékét, kicsinysége okán, hiszen alig több mint féltucatnyi belső, s nagyjából annyi külsős munkatársa volt, szóval tanszékét következetesen tansámlinak nevezte: nem szék ez, gyerekek, csak sámli...). Szakmailag elsősorban a színháztörténet és az ahhoz kapcsolódó színjátékszerű szokások kérdésköre foglalkoztatta, megmutatkozott ez már doktori disszertációjának témáján is24 (mellesleg, mindig hangoztatta, hogy „aki tudósnak való, egész életén át a szakdolgozatát írja tovább”), majd későbbi témaválasztásain, habilitációs munkáján25, illetve akadémiai doktori disszertációján26. Később, miközben a népszokások problematikáját érintő ismereteit különféle áttekintésekben adta közre27, hát voltaképpen szervesen kapcsolódva ezekhez a korábbi kutatási területeihez a népi hitvilággal28, valamint a mondakutatással29 kezdett el behatóan foglalkozni. A magyar néprajz legutóbbi nagy, már jóval halála (1987) után megjelent szintézisében természetesen a népszokással foglalkozó vaskos kötet főszerkesztése kapcsolódik a nevéhez.30 El kell mondani, hogy a korabeli, értsd ez alatt főleg az 1960-70-es évek európai folklorisztikájának egyik meghatározó alakja volt. Tagja volt különféle nemzetközi szakmai bizottságoknak, rendszeres szereplője a legjelentősebb nemzetközi kongresszusoknak, ez utóbbiakról a maga csípős humorával nekünk, hallgatóknak is rendre beszámolt. A fenti emlékezés írása során ismét elővettem önéletrajzi kötetét31, ami voltaképpen, a szó valódi értelmében nem is autobiográfia, hanem sokkal inkább valamiféle személyes korrajz, egy letűnt kor tükre személyes perspektívából. Nem tudtam letenni, ismét 24 A passiójáték. Budapest 1936. Lásd még: Régi magyar vígjátékok. Budapest: Szépirodalmi Könyvkiadó 1954; A színjátszás funkciója falun. Budapest: Színháztudományi Intézet 1960 /Színházi Tanulmányok/; szerk. Kardos Tiborral. Régi magyar drámai emlékek /-//. Budapest: Akadémiai Kiadó I960; Az újkori színjátszás kialakulása Kelet-Európábán. Budapest: Színháztudományi Intézet 1963 /Színháztörténeti Könyvtár/; A népi színjátszás Európában. Budapest: Színháztudományi Intézet 1966/Színházi Tanulmányok/ stb. 25 Naptári ünnepek - népi színjátszás. Budapest: Akadémiai Kiadó 1964; több kiadásban is. 26 A népszokások költészete. Budapest: Akadémiai Kiadó 1974. 27 Magyar népszokások. Budapest: Corvina Kiadó 1972 /Magyar Népművészet 6./ [több, idegen nyelvű kiadásokban is]; Régi és mai magyar népszokások. Budapest; Anyanyelvi Konferencia Védnöksége - Hazafias Népfront 1986 /Néprajz mindenkinek 3./ 28 A magyar nép hiedelemvilága. Budapest: Corvina Kiadó 1982; több, idegen nyelvű kiadásban is. 29 Germán, kelta regék és mondák. Budapest: Móra Ferenc Könyvkiadó 1976; több kiadásban is. 30 Magyar néprajz nyolc kötetben VII. Folklór 3. Népszokás. Néphit. Népi vallásosság. Budapest: Akadémiai Kiadó 1990. 31 Táltosok Pest-Budán és környékén. Budapest: Szépirodalmi Könyvkiadó 1987.
