Liszka József: Határvidékek. Határok és határtalanságok az összehasonlító folklorisztika és etnológia szempontjából (Komárom-Somorja, 2016)
3. Elődök, intézmények
362 Elődök, intézmények, mesterek magyarra fordításából (pl. Metzger 1863) éppúgy, mint (ezek mintájára!) saját hasonló művek alkotásából, továbbá arra is odafigyelt, hogy ezen munkái szlovákul is megjelenjenek (pl. Majer 1846b). Az anyanyelvi oktatás fontosságát ugyanis nemcsak a magyarok, hanem a térségben élő más népek, fgy a szlovákok számára is elemi jognak tartotta. Majer Istvánról van szó, aki a Vágsellye közelében fekvő Mocsonokon született (egykori Nyitra megye), apai ágon német származású családban 1813-ban. Elemi iskoláit Érsekújvárott, középiskoláit Esztergomban és Nyitrán végezte. Később Nagyszombatba került, ahol 1834-ben fejezte be teológiai tanulmányait. 1836-ban Vácott szentelték pappá, s még ugyanebben az esztendőben az egykori Esztergom megyei Muzslára került, ahol csaknem két esztendeig segédlelkészkedett. Néhány éves esztergomi káplánság után az esztergomi tanítóképző tanára volt egészen 1850-ig, mikor Pestre került, s különböző beosztásokban a tanügyben tevékenykedett. (Ő alapította például Pesten az első magyarországi bölcsődét, s állítólag bölcsőde szavunkat is neki köszönhetjük.) 1857-től 1866-ig plébános volt az egykori Komárom megyei Kürtön. Az itt eltöltött évtized után az esztergomi főkáptalan kanonokává nevezték ki, majd 1889-ben káptalani nagyprépost lett. Nyolcvanesztendős korában, igazán sokrétű, gazdag életművet hagyva hátra, 1893-ban Esztergomban halt meg. Népismereti szempontból fontosak saját írásai, de legalább annyira jelentős az a kiadói tevékenysége, amelyet népnevelői elvei megvalósításának szolgálatába állított. Alapítója és évtizedeken keresztül főszerkesztője, kiadója volt az országos népszerűségre szert tett István bácsi naptára című kalendáriumnak. Majer Istvánnak Kürtön valóságos kultusza alakult ki, a helyiek ma is szeretettel emlegetik a „Majer papot”, aki a faluban elterjesztett egy „jó, ropogós" cseresznyefajtát (ma is számon tartják), és a szőlőtermesztésben is tanácsokkal látta el híveit. A vasárnapi iskolában a gyerekeket gyakorlati ismeretekre oktatta: „Valamennyi iskolás gyermeknek valamilyen kézművet kellett készítenie - meséli egyik életrajzírója. - A fiúk faragtak kis ekét, taligát, kárét, létrát, faragószéket, különféle fogast, padot és egyéb házi eszközöket, fontak szalmából méhkast, szakajtót, lábtörlőt stb. A leányok: varrtak különféle ruhadarabokat, kicsiben kötöttek hálót, koszorút: fontak fonalat, madzagot, zsineget...” (Kőhalmi 1886, 8). A késztermékekből évente kis kiállítást rendezett az iskolában, a legsikerültebb darabokat pedig ő maga meg is jutalmazta. Az általa kiadott István bácsi naptára című kalendáriumban 1861-ben jelentetett meg egy módszertanilag tán még ma is helytálló írást, Kürthön hogyan tanítják a honismét, s Kürt ismertetése címen. Érzékletesen mutatja be, hogyan lehet a szűkebb pátria ismeretéből (szülőház, iskola, szülőfalu) kiindulva egyszerre a szülőföld, a haza ismeretére-szeretetére nevelni, és általános érvényű tudásanyagot nyújtani a tanulóknak (Majer 1861). A hálás kürtiek azóta is rendszeresen felkeresik esztergomi sírját, gondozzák azt, halálának 100. évfordulóján a templom előtt felszentelték mellszobrát, a helyi cserkészcsapat pedig 1994-ben Majer István nevét vette fel (vő. Kőhalmi 1886; Liszka 1994a). A továbbiakban, figyelmeztetve a téma kiaknázatlanságára, Majer István irodalmi tevékenysége további néprajzi vonatkozásaiból valóban csak egy kis ízelítőt szeretnék megvillantani. István bácsi a boldog családatya és okos gazda címen 1854 Pesten jelent meg 5.000 példányban az a Népkönyv, „mellyben a népnevelés tudománya, az életbölcsesség, a szerencse útja, a boldogság mestersége, a kincskeresés titka, s mindazon tanítások, fogások és fortélyok benfoglaItatnak, mellyek az embert értelmessé, míveltté, egészségessé, ügyessé, erőssé, gazdaggá, megelégedetté, vagy is szerencse-fiává tehetik”. A
