Liszka József: Határvidékek. Határok és határtalanságok az összehasonlító folklorisztika és etnológia szempontjából (Komárom-Somorja, 2016)
3. Elődök, intézmények
3. 37. Néprajzi vonatkozások Majer István NÉPNEVELŐ MUNKÁIBAN A magyar (és - hozzáteszem - szlovák) néprajzban kimondva-kimondatlanul él egy félreértés: a tudományszak történetét bemutatva olyan 18-19. századi „előzményekről” is szokás beszélni, amelyekre pedig a szó szoros értelmében nem a tudományos érdeklődés a jellemző. Azoknak a nagyobbrészt vidéki lelkészeknek, kisebbrészt földbirtokosoknak, hivatalnokoknak a tevékenységére gondolok, akik segíteni akarván a „köznép”, jelen esetben általában a parasztság kilátástalan szociális és gazdasági helyzetén, publikációikban leírták egyrészt az akkori állapotokat, másrészt megoldási lehetőségeket kínáltak. Ezeket a helyzetértékelő és -rögzítő leírásokat szokás a néprajz előzményeként tálalni, holott ezek - felfogásom szerint - tudományos diszciplínánknak nem előzményei, hanem sokkal inkább nagyon fontos forrásai. Forrásai, mégpedig két szempontból is jelentős forrásai. Egyrészt dokumentációs értékük okán (rögzítették az akkori valóságot), másrészt azért, mert a későbbi népéletben fellelhető bizonyos jelenségek lehetséges eredőit mutatják meg (újításokat, ötleteket, gyakorlati tanácsokat sorakoztatnak fel, amelyeknek későbbi lecsapódásait a mindennapi életben nyomon tudjuk követni). Hogy neveket is említsek, legyen elég itt a magyar Berzeviczy Gergelyre vagy Tessedik Sámuelre, illetve a szlovák Juraj Fándly alapvetően pedagógiai munkásságára utalni (vő. Ortutay 1960, 169-190; Urbancová 1987, 17- 21). Ezek a személyiségek természetesen nem elszigetelten alkottak, tevékenykedtek az akkori Európában. Szervesen kapcsolódtak ahhoz az irányzathoz, amelynek gyökerei az antik világba nyúlnak, ám igazi virágkorát a német nyelvterületen a reformáció után érte el (ekkor elterjedt neve: Hausväterliteratur = „családapa-irodalom”), s alapjában a mai háztartási tanácsadó, illetve barkácskönyvekig terjed. Lényege, hogy e müvek szerzői - amolyan patriarchálisán értelmezett „bölcs és jóságos” családapaként - különféle erkölcsi (vallási) és gyakorlati tanácsokkal látták el olvasóikat; ma ismeretterjesztő irodalomnak is mondjuk ezt (vő. Weber-Kellermann 1987). Ezeket a német, francia, angol kiadványokat meglehetősen gyorsan lefordították magyarra is (vő. Komiéi 1790). Ezzel párhuzamosan megszülettek az imént már említett első magyar (illetve szlovák) változataik is. A kor viszonyaihoz képest óriási példányszámban megjelent és terjesztett publikációk kétségtelenül hatással voltak magára a népi, paraszti kultúrára, a mindennapi életre is. Befolyásolták mind a lakás- és öltözködéskultúra alakulását, gazdálkodási újításokat, szokásokat terjesztettek el stb. Csak egy példa: a sarlós aratást fölváltó, jóval hatékonyabb kaszás aratás nyugat-európai mintára történő Kárpát-medencei elterjesztésében kétségtelenül meghatározó szerepet játszottak a különféle publikációk, ponyvanyomtatványok (illetve rajtuk keresztül a helyi lelkészek, földbirtokosok). A továbbiakban egy olyan személyiséget szeretnék bemutatni, aki egyrészt egész életében szűkebb pátriánkhoz kötődött, s az említett irodalmi műfaj egyik legtermékenyebb 19. századi magyarországi művelője volt. Kivette részét különféle német munkák
