Liszka József: Határvidékek. Határok és határtalanságok az összehasonlító folklorisztika és etnológia szempontjából (Komárom-Somorja, 2016)
2. Szöveges folklór
2. 35. Egy meseszöveg a fordítások útvesztőiben (ATI) 665) A mesék nagy idő- és térbeli előfordulásának magyarázatára a nemzetközi folklorisztikai szakirodalomban alapvetően két elmélet létezik, az egyik inkább a szóbeliség meghatározó szerepe mellett érvel (vő. Anderson 1923; Anderson 1935; Anderson 1951; Gašparíková 2012; Ranke 1978 stb.), a másik az írásbeliségnek, a nyomtatott meséknek a szerepét hangsúlyozza (vő. Schenda 1984; Schenda 1993; Tille 1928; Wesselski 1931. Újabban: Bottigheimer 2009; Bottigheimer2011). Miközben jelen előadásnak nem célja a kettő, időről időre újra és újra egymásnak feszülő nézetek bármelyike mellé is állni, csupán a terjedés egyik lehetséges módjának bemutatásához kíván adalékokat szolgáltatni, azt tényként kell, hogy megállapítsa, népmeséi motívumok, sőt sokszor szinte egész történetek az egyes nyelvek, népek között úgy is vándorolhatnak, hogy közben a szóbeliséggel nem vagy alig, sőt aligha érintkeznek. Jó példa erre néhány magyar mese német fordításának, majd cseh recepciójának az utóélete. Magyar mese alatt ebben az esetben a mai ismereteink szerint az első alkalommal (de legalábbis nagyon korán) magyar meseként közreadott szövegeket értve. Václav Tille (1867-1937) cseh folklorista, irodalomtörténész, komparatista, a cseh népmese-katalógus összeállítója, aki óriási erudícióval azt a nézetet képviselte, hogy a meseanyagok, mesemotívumok vándorlásánál az írott és nyomtatott szövegek játszszák a meghatározó szerepet, egy sor munkáját, illetve azok hosszú passzusait szentelte álláspontja bizonyítására. Most csak a Jakub Josef Malýnak a 19. század folyamán több, egyre bővülő kiadást megért cseh népmesegyűjteményéhez fűzött kommentárjait, illetve filológiai megállapításait vegyük górcső alá. Tille az 1848 előtti cseh meseközléseket áttekintő, viszonylag korai munkájában (Tille 1909) természetesen Malý állítólagos cseh népmeseközléseinek első kiadásait is megvizsgálja. Nem minden irónia nélkül idézi Malýnak, a cseh népmesék összeállítójának, az 1838-as kiadás112 előszavában olvasható állításait, miszerint a néhány, mutatóban közölt mesét közvetlenül „a nép ajkáról vette”113, s a közlés során, amennyire az lehetséges volt, szigorúan tartotta magát az eredeti, az egyszerű népre jellemző elbeszéléshez114. Hogy Tille miért érezte szükségét a fentiek idézésének, s miért tűnik ez iróniától legalábbis nem mentesnek, az további elemzéséből, érveléséből válik világossá. A továbbiakban sorra veszi a Malý által közölt történeteket, s a közreadó olykor szűkszavú, máskor 112 Malý, Jakub Josef: Národní české pohádky a povësti (1838); J. B. Malého sebrané báchorky a povësti národní (1845-1846); uô. Národní báchorky a povësti (1865); uő. Národní pohádky (1876). Magam az összes kiadást nem láttam, így Jaromír Jech szócikkére (Jech 2007), illetve Tille munkáira hivatkozva említem őket (Tille 1909,110- 119; Tille 1928). Az általam használt kiadás: Malý 1865. 113 „nékolik pohádek z úst lidu vzatých” (Tille 1909, 41) 114 „pri tomto vzdelám mém, pokud možná bylo, prísne držel jsem se púvodního jich od obecného lidu vypravování” (Tille 1909, 41)
