Liszka József: Határvidékek. Határok és határtalanságok az összehasonlító folklorisztika és etnológia szempontjából (Komárom-Somorja, 2016)
2. Szöveges folklór
A Grimm testvérek Békakirály...337 dott (értsd: lényegében lefordított), s nem a szájhagyományból lejegyzett Grimmmesét küldött. Talán Erdélyi ezt később felismerte, s ezért nem sorolta be a mesegyűjteményébe (Erdélyi 1855), s korábban ezért nem fordították vissza németre sem (Stier 1850). Innen, illetve az Erdélyi-szöveg nyomán keletkezett ponyvanyomtatványok révén viszont bekerülhetett a magyar szájhagyományba (feltéve, hogy korábban nem volt ismert). Az altípus mindenesetre viszonylag közkedveltnek mondható mind a magyar, a szlovák és a cseh szóbeliségben. Béres András a Szabolcs-Szatmár megyei Rozsályból hozza a mese egy 1952- ben lejegyzett variánsát, amivel kapcsolatban Kovács Ágnes megjegyzi, hogy a szöveg „minden valószínűség szerint közvetve vagy közvetlenül írott forrásból (Grimm!)” származik (in Béres 1967, 448). A probléma itt is mindössze annyi, hogy nem a magyar fordításokból ismert 1. számú Grimm-mesével (KHM-1) van dolgunk, hanem a magyar nyomtatott fordításokban meg nem jelent, 1815-ös, második kötet 13. meséjével (KHM2-13). A szájhagyományból lejegyzett, publikált magyar változatok közül az Erdélyi-féle variánshoz a B. Kovács István által, a gömöri Baracán gyűjtött szöveg áll a legközelebb (B. Kovács 1994, 108-110). Halmos István 1957- ben vette hangszalagra a Szabolcs-Szatmár megyei baktalórándházi illetőségű (fiatal korában Ung megyében élt), félig szlovák származású, ám magyar anyanyelvű Ruszkovics István meséit, köztük a Békakirály egyik változatát, Békabőrbe átkozott királyfi címen (Erdész-Halmos 1968, 179-181). Erdész Sándor Szamosszegről közli (Erdész 1968, II: 58-63) a mese egy variánsát. Villányi Péter 1982-ben rögzítette egy változatát a történeti Gömör megyei Zabaron. Itt nyilvánvaló, hogy a mesélő, a Gesztetén (Hostice) született Földi Istvánné Bathó Amália (1907-1987) leány korában a fonóban hallott, illetve olvasmányélményeivel dúsított meséit egyéb, személyes, akár a mese világán kívüli elemekkel is színesítette. A levetett és elégetett békabőr pedig egy másik mesetípussal, a kígyóvőlegénnyel való kontaminálódás eredménye. A zabari változathoz nagyon hasonló, dramaturgiailag viszont jobban felépített a Nagy Zoltán által Karancskeszin 1980-ban lejegyzett variáns (Nagy Z. 2010, 147-149). A mese mindhárom ismert szlovák variánsa ebbe az altípusba sorolható. Mindegyikben található verses betét. A legkorábbi feljegyzést az ún. Selmecbányái Muiattatóban (Zábavňík Šťjavňickí alebo Diel V. 1844-5), a 17. számú történetként, O žabe címen találjuk, pontosabb lokalizálás nélkül. Szövegét Jirí Polívka népmesekatalógusában adta közre (Polívka 1927, 187-188). A következő, fél évszázaddal később lejegyzett, a B. Kovács István által Baracáról közölt változattal (B. Kovács 1994, 108-110) meghökkentően közeli rokonságot mutató variáns lejegyzése Samuel Czambel nevéhez fűződik, aki 1900-ban a gömöri Ratkón hallotta és rögzítette a történetet. Maga a szöveg kéziratban maradt, s csak Jirí Polívka adta közre az eredeti, nyelvjárási lejegyzésben (Polívka 1927, 188-189), majd 1959-ben, Czambel népmeséinek válogatott kiadásában, Jozef Minárik összeállításában és kísérő tanulmányával lett ismét hozzáférhető, ám nyelvileg átdolgozott formában (Czambel 1959, 154-155). A mese harmadik szlovák variánsának a lejegyzésére további csaknem fél évszázadot kellett várni. A Wollmann-féle gyűjtési akció keretében a kelet-szlovákiai Lasztócon 1941-ben rögzítette Ondrej Fiľo Jolana Füdöéovától (Gašparíková 2004, 442^444).
