Liszka József: Határvidékek. Határok és határtalanságok az összehasonlító folklorisztika és etnológia szempontjából (Komárom-Somorja, 2016)
2. Szöveges folklór
270 Szöveges folklór késő! Érdemes lenne feltárni, dokumentálni Rákóczi mai kultuszát, mind Borsiban, mind Kassán. Utóbbi helyen főleg a sírhoz zarándoklók vonatkozásában is. Él-e még ma is Ocskay László esetének emléke az Érsekújvár környéki néphagyományban? Ilyenkor, egy-egy gyűjtemény összeállítása során derülnek ki az efféle hiányosságok is. Folklorisztikai közhelynek számít, hogy a Rákóczi-hagyomány a legerőteljesebben a magyar nyelvterület északkeleti szegletében virágzott (virágzik?). Nos, ennek ellenére, a szlovákiai magyar folklórkutatás további nagy adósságai közé tartozik a teljes Rákóczi-hagyomány feltérképezése, hiszen II. Rákóczi Ferenc Borsiban született, és nem ismerünk helyi mondákat sem a nagyságos fejedelemmel kapcsolatban. Sőt, az egész térségből, Ungból és Zemplénből is csak rendkívül szórványos adatokkal rendelkezünk. Lehet ez persze a kutatás hiányossága, de más, ma még teljesen megmagyarázhatatlan okai is lehetnek. Történetesen az, hogy ez a „virágzó hagyomány” inkább mítosz, semmint valóság. Erre enged következtetni Magyar Zoltán egy megjegyzése, miszerint .. .a magyar mondahagyomány minden bizonnyal legtermékenyebb vidékén, a tornai folklórban Rákóczi és a kuruc kor mondaköre viszonylag szegényes, pedig e hagyományvilág kapcsán általános ismeretségre szert tett Krasznahorka vára is ott magasodik e hajdanvolt megye közvetlen közelében (a szomszédos Rozsnyón többször is időzött a fejedelem). Ugyanakkor viszont az is igaz, hogy a Rákóczi-mondakör főbb elemeinek Tornában is a nyomára leltünk [...] a feljegyzett 12 szöveg azonban mindenképpen kevés a lehetségeshez képest, talán az utóbbi évtizedek eróziója tette mindezt, valószínűbb azonban, hogy a helyi szájhagyományban dominánsan jelen lévő, népszerű mondahősök (Szent László, IV. Béla, Mátyás király) már nem adtak tág teret egy újabb, mindenki által tisztelt történelmi figura népköltészetben való széles körű meghonosodásának - és kivált elterjedésének nem. (Magyar 2000, 21. Vö. Magyar 2001,210-212) Ugyancsak elgondolkodtató, hogy Géczi Lajos két kötetben is közreadott ungi és Ondava melléki mese- és mondagyűjteménye egyetlenegy Rákóczi-történetet sem tartalmaz (Géczi 1989; Géczi 1994). A bécsújhelyi börtönből megszökve „a Csallóköz mocsarain át a Felföld erdős rejtekútjain” menekült Rákóczi Lengyelországba (Kosa 1980, 107). Miért nincs szinte nyoma sem ennek a csallóközi néphagyományban? Voltaképpen megválaszolhatatlan kérdések ezek. Fölvetésüket mégis indokolja a mostani évforduló és talán néprajzgyűjtőinket is további kutatásokra ösztönözheti. Nem valószínű persze, hogy „bőven patakzó” mondaanyagra lehetne már manapság bukkanni, ám az apró közlések, megjegyzések is sejtetni engedik, miként élt/él a Nagyságos Fejedelem alakja népünk emlékezetében. (2004)
