Liszka József: Határvidékek. Határok és határtalanságok az összehasonlító folklorisztika és etnológia szempontjából (Komárom-Somorja, 2016)
2. Szöveges folklór
2. 23. Humor a népköltészetben. A falucsúfolótól A VÁROSI VICCIG, KÜLÖNÖS TEKINTETTEL A „SZLOVÁKIAI MAGYAR VICCRE” Hajói vettem ki a konferencia előzeteséből*, itt ma humorról lesz szó, de komolyan. Egészen tegnapelőttig magam is valami hasonló szellemben kívántam értekezni választott tárgyamról. Mígnem meghallgattam egyik diákunk beszámolóját, aki Karinthy Frigyes egy írását boncolgatta. Magát az írást, akárhányszor is olvasom, nem tudom hangos kacagás nélkül letenni, viszont a szakszerű előadást rezzenéstelen arccal hallgattam/hallgattuk végig. ízeire szedte, sok mindent megmagyarázott, csak éppen azt nem, hogy miért is humoros, mi benne a nevetésre ingerlő. A Peer Gynt-i hagymapéldázat jutott az eszembe: a hagyma lényegét nem találjuk meg azzal, ha egyenként lehántogatjuk róla a rétegeket. A hagyma lényege maga a hagyma. Nos, mindezekből kiindulva, ma meg sem kísérlem megfejteni azt, hogy miért kell nevetnünk egy-egy falucsúfolón, avagy „szlovákiai magyar viccen". Néhány szövegtípus összefüggéseire mutatok csupán rá, miközben előadok majd néhány anekdotát, tréfás történetet. A népköltészet létjogosultságát, a „magas irodalommal” való „versenyképességét” mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy minden olyan szemlélet, életérzés (akár műfajokra is lebontva) képviselve van benne (a realizmustól a groteszkig, a tragikumtól a humorig), ami a „magas irodalomnak” is sajátja. A humor szerepével a népköltészetben már elég sokan foglalkoztak, a témának mind magyar, mind nemzetközi irodalma jelentős, így ebbe a kérdésbe most nem mennék bele (vö. Bausinger 1968, 131-153; Vöő 1981 stb.). A népi humor egy viszonylag szűk (ám közben micsoda gazdag!) szeletét szeretném most górcső alá venni, mégpedig a falucsúfolók műfaját, illetve azt, hogy ezekhez miként társíthatóak a „modern” városi (jellegű) viccek bizonyos típusai, variánsai. Falucsúfoló alatt a Magyar néprajzi lexikon meghatározása szerint „valamely falu ostoba, ostobának tartott vagy magát ravaszságból ostobának tettető lakójáról, illetve lakóiról” szóló frappáns történetet értünk. „A humor forrása a főszereplő viselkedése, világképe és a történetet elmondó és hallgató közönség viselkedése, világképe közötti különbség. A falucsúfolóban főként a tudatlanságot, célszerűtlen viselkedést, jellemhibát gúnyolja ki a közösség...” ( Kovács-Szemerkényi 1979, 29). A magyar szakirodalom a falucsúfolót az egyik sokat gúnyolt Veszprém megyei településről, Gyulafirátótról ráróf/ádának is nevezi. Noha teljesen lokális jellegű, egyedi * A Humor az irodalomban című konferencián Komáromban, 2007. április 20-án elhangzott előadás némileg bővített és szerkesztett változata.
