Liszka József: Határvidékek. Határok és határtalanságok az összehasonlító folklorisztika és etnológia szempontjából (Komárom-Somorja, 2016)
1. Néphit, népszokás, népi vallásosság
A magyar falusi és mezővárosi temetők kultúrája a Kisalföldön 155 szinte mindegyik temetőben. Igazán gyakori viszont a zoborvidéki, Nyitra melléki temetőkben (pl. Barslédec), de másutt is előfordul. Gyakori motívum továbbá a keresztet cipelő Krisztus alakja, elsősorban műkő síremlékeken domborműként (Barsbaracska, Kalász). Sírfeliratok A vizsgált területegység sírjelein, gyakorlatilag felekezeti megoszlástól függetlenül, a rövid, a személyi adatokra szorítkozó feliratok a jellemzőek. Ez a szűkszavúság minden bizonnyal a helyhiánnyal magyarázható, hiszen az egyszerű oszlopos fejfákra vagy a fa sírkeresztekre hosszabb szöveg nem is férne. Elvétve kő síremlékeken találni hosszabb, bizonyos költőiességet mutató feliratokat. Ilyenek azonban csak szórványosan fordulnak elő. Viszont a farnadi református és az ipolyszalkai római katolikus temető egészére jellemző, hogy a sírjeleken hosszabb, verses feliratok olvashatóak. Ez minden bizonnyal (s hosszasabb kutatással nyilván kideríthető lenne) egy helyi verselő kántor tevékenységével függ össze. Kiegészítő sírjelek A vizsgált területen jelentősebb kiegészítő sírjeleket nem találunk. A lábfaállítás szokásának csak rendkívül halvány nyomára bukkantam a vágfarkasdi temetőben. A sírhalomra helyezett koszorúk, az elültetett fák, bokrok, virágok azonban szintén kiegészítő sírjelként funkcionálnak. Ugyancsak így értelmezhető az, amikor a római katolikus temetéseken, a sírfelhantolása után a sírásó a kapa nyelével kereszt formát nyom a friss halomba (pl. Bart, Köbölkút stb.). III. Összegzés Áttekintésünk végére érve megállapítható, hogy a Kisalföld temetőkultúrája, sírjelanyaga lényegében egységes, s ma a temetők egysíkú, uniformizálódott képet mutatnak. Az egyedi, sajátos formák olyannyira szórványosak, hogy ezek alapján aligha lehet a korábbi típusokat pontosan megállapítani. A református temetők fejfáinak esetében úgy tűnik, hogy az alapréteget az egyszerű oszlopos, csónak formájú (pl. Kisújfalu, Kamocsa), valamint a táblás, ember alakú fejfák csoportja (pl. Dunamocs, Udvard stb.) alkotta. Ez utóbbinak továbbfejlődött változatai a farnadi típusú, díszesre faragott sírjelek, továbbá a nyírágói antropomorf jellegű fejfák. Ásókkal egységesebb római katolikus fa sírkeresztek körében szintén sikerült néhány táji típust körülhatárolni. Pontosabb elterjedésük, illetve stílusjegyeik részletesebb elemzése azonban még a jövő kutatási feladatai közé tartozik. Összevetve a szűkebb-tágabb környezet magyar és szlovák (részben német) temetőivel, szintén nem lehet a nyelvi-etnikai határok mentén témánk szempontjából éles határt vonni. Ezt nyilvánvalóan a temetőkben ma megfigyelhető objektumok esetében az is befolyásolta, hogy egyazon műhelyek, egyazon mesterek készítették a sírjeleket magyar, szlovák vagy német megrendelőiknek. (2001)
