Liszka József: Határvidékek. Határok és határtalanságok az összehasonlító folklorisztika és etnológia szempontjából (Komárom-Somorja, 2016)
1. Néphit, népszokás, népi vallásosság
148 Néphit, népszokás, népi vallásosság mányosnak mondható stílusban) nem készülnek, vagy ha igen, akkor azok már az ízlésváltozás, stílusváltás, valamint a régi mesterek kihalása miatt egészen más formában, az anyagközlésnél mindig utalni kell arra, hogy a közölt típus mennyire jellemző a temető egészére. Szerencsés esetben, visszaemlékezések alapján meg lehet kísérelni a korábbi állapotok rekonstruálását is. Meggyőződésem, hogy csak így, valóban a hagyományos, variálódó formák elemzése révén, az invariánsok kiküszöbölésével juthatunk közelebb népi temetőkultúránk valós megismeréséhez s akár bizonyos eredetkérdések tisztázásához. Fejfák Református temetőink legáltalánosabb sírjeltípusa a fejfa. A Kisalföld fában gazdag vidékein a robusztusabb, monumentálisabb, általában bükkfából készült típusok, másutt a névtáblaszerű, deszkából, csenevész fából, gyakran akácból készült formák terjedtek el. Hangsúlyozni kell, hogy a néprajz kutatási módszereivel megismerhető időszakban az egész területre egységesen az egyszerű, díszítetlen oszlop-vagy táblaszerű fejfák a jellemzők. 31. kép: Református fejfák: 1-3., 5-7., 12-18. Farnad; 4. Kisújfalu; 8-11. Perbete
