Liszka József: Határvidékek. Határok és határtalanságok az összehasonlító folklorisztika és etnológia szempontjából (Komárom-Somorja, 2016)
1. Néphit, népszokás, népi vallásosság
142 Néphit, népszokás, népi vallásosság vardon a falu különböző pontjain három katolikus, egy református és egy zsidó temetőt használtak egy időben. Az új köztemetőt csak 1965-ben nyitották meg. Őrsújfalun a temető 1932-ig a falu közepén volt. Ekkor a község a Darányi uradalomtól vásárolt egy telket a település szélén és ott hozta létre a ma is létező új köztemetőt. Kerítés, árok Božena Némcová a 19. század közepén, felső-magyarországi utazása során jegyezte föl Balassagyarmat környékén, hogy a magyarok és a szlovákok temetőiket nem kerítik be: mindössze sekély árok vagy líceumsövény (élő gát) jelzi a szélét. A magyarok, úgymond, azzal indokolják ezt, hogy a kerítés zsidó módi, a magyar a szabadságot szereti. A szlovák tréfás eredetmagyarázat szerint viszont azért nincs rá szükség, hogy az ítélet napján ne kelljen kerítést mászni106. Számos, kevésbé tréfás adat bizonyítja, hogy vidékünkön is hasonló volt a helyzet. A18. századi egyházlátogatási jegyzőkönyvek sorra felróják, hogy a község temetője nincs körülkerítve. Gúta mezőváros 1917-ben készült kataszteri térképe árokkal körülvett temetőt tüntet fel. Az idős emberek visszaemlékezése szerint a két világháború között is mindössze az az árok és egy alacsony földhányás védte a sírkertet a közeli állatvásártérről elbitangolt állatok kártevéseivel szemben. Az érsekújvári temetők kerítetlenségéről még 1937-ben is nekihevülten cikkeztek a helyi lapok. Temetkezési rend Annak ellenére, hogy elvileg nagyjából mindenütt az elhalálozás szerinti temetkezési rendet követik (Mária Terézia már említett rendelkezése ezt is szabályozta), a legtöbb helyen megfigyelhetőek a kiscsaládi temetkezési rend maradványai. Szabó László, aki a hetvenes évek első felében az Alsó-Garam mente magyar falvaiban vizsgálta a népi társadalom változásait, a rokonsági rendszer feltárása érdekében a temetkezési rendet is szemügyre vette. Az általa rögzített kiscsaládi (részben nagycsaládi) temetkezés nyomai az egész térségre jellemzőek (Szabó L. 1986, 44-60). Most a saját kutatási eredményeimből mutatok be néhány példát, kapcsolódva Szabó megállapításaihoz. Köbölkút esete általánosabb tendenciát példáz: adatközlőim elmondása szerint a falu temetőjében a 20. század elején a temetkezés még szigorú sorrendben történt. Megkezdték a temető egyik végében, és fokozatosan haladtak a másik felé. Amikor azt elérték, akkor kezdték elölről. Még a házastársak egymás mellé temetését sem engedélyezték a falu elöljárói, pedig az is előfordult, hogy csak egy halott került közéjük: „az akkori pap senkinek sem engedte, hogy megbontsa rendet, mert akkor ezt a példát sokan követték volna.” Mára viszont ismét elterjedt, hogy a családtagokat egymás mellé temetik. A Köbölkúton rögzített jelenség a térség több településén is megfigyelhető. Néhány településen a nagycsaládi temetkezés nyomai is fölfedezhetőek. Timaffy László a csallóközi Vajka községből „kisarjadt” szigetközi Cikolasziget nagycsaládi temetkezési hagyományait bemutatva lényegében az „anyaközség” hasonló tradícióira is rámutat (Timaffy 1960, 168-170). A nagycsaládi temetkezés további szép példáira a kürti és az ipolyszalkai római katolikus temetőben bukkantam. A 20. század eleji nagy 106 Jest to zpùsob židovský - ale Maďar miluje volnost a svobodu i po smrti” [...] „že by se mu nechtélo o soudném dnu preš zeď lézť (Némcová 1929,116-117).
