Liszka József: Határvidékek. Határok és határtalanságok az összehasonlító folklorisztika és etnológia szempontjából (Komárom-Somorja, 2016)

1. Néphit, népszokás, népi vallásosság

Az emberi élethez fűződő szokások...103

Felnőttkor. Nemek és korcsoportok a családban

A hagyományos kis- és nagycsaládon belül szigorú rend, munkamegosztás uralkodott. Fél Edit leírásából viszonylagjól ismerjük a 20. század eleji martosi nagycsalád életét. Ezek szerint - egy olyan nagycsalád példáján, ahol a szülőkkel két fiú él feleségestül - a házban a gazdasszony parancsol. Ő szabja meg, hogy melyik asszony mit csináljon. Amikor azonban nagyobb mezőgazdasági munkák vannak, a ház körüli teendőket (főzés, takarítás, a baromfiak ellátása stb.) ő látja el egyedül, hogy a menyecskék segédkezzenek a határban. Ők mindenben engedelmeskedni tartoztak a gazdasszonynak (az egyébként törvény, hogy a fiatalabb az idősebbnek engedelmességgel tartozik). A család pénzét is a gazdasszony kezeli. A gazdaság dolgait viszont az apa, a gazda intézi (Fél 1944, főleg: 13-19).

Hasonló tendenciák figyelhetők meg más kisalföldi településeken gyűjtött adatokból is. Kicsinden „az anyós vagy az anya dirigált, s a férfi inkább csak irányította a munkát”. A kicsindi nők „átlagnapja" a század első évtizedeiben a következők szerint alakult: a reggeli mosdás után meg kellett rakniuk a tüzet, majd a baromfit, sertést ellátniuk. A fejés, reggeli készítése, a gyerekek ellátása szintén a nők feladatait szaporították. Délelőtt aztán a határban dolgoztak, majd 11 óra körül hazamentek főzni, illetve az állatokat ellátni. Délután folytatták a határbeli munkát. Este fejés, etetés, és utolsóként feküdtek le. Ugyanitt a férfiak napi teendői az állatok (lovak, szarvasmarha) ellátására, valamint a határban éppen időszerű munkákra összpontosult. Rossz idő esetén vagy amikor nem volt sürgős határbeli munka, a ház körüli karbantartás, szerszámjavítás volt a férfi foglalatossága.

Kicsinden általában „megadták a böcsületit” az öregeknek: idesmamának, idespapának szólították őket, s az asztalnál együtt ültek a családdal. A házban, illetve a ház körüli munkákban annyira kapcsolódtak be, amennyire egészségi állapotuk azt megengedte: őrizték a házat, amíg a család többi tagja a határban dolgozott, foglalkoztak a gyerekekkel, megfőztek, ha bírtak (vagy csak előkészítették a nyersanyagot a főzéshez, például borsót fejtettek, krumplit pucoltak).

Halál és temetés

Az emberi élet természetes rendjéből adódóan az aggkori elhalálozást a vizsgált tájegység népe belenyugvással vette tudomásul, ezért - hacsak nem hirtelen bekövetkezett halálról van szó - már jó előre felkészült rá. A halál beálltára különféle, hiedelmeken, illetve a nagybeteg állapotának reális megfigyelésén alapuló halálelőjelekből következtettek.

Ezek egyik csoportja az egyes állatok (kutya, kuvik, tyúk stb.) különös viselkedésének a megfigyelésén alapul: „Ha a kutya nagyon kapar az udvaron, akkor kikapar valakit” - ti. a házból, tehát halott lesz (Kéménd). Szőgyénben viszont úgy tudják, ha „a vakand túr a fal tövibe, azt jelenti, hogy valaki meg fog halni a háziak közű, mer kitúrja itet a vakand”. Ha a kutya vonít, sír, akkor meghal a gazdája vagy valaki a családból (Farnad, Szőgyén, Csicsó). „Ha a kutya uvít, s amerre fordítja fejit, arra lesz a halott” (Kéménd). Ha a háztetőn megszólal a kuvik, pótyik (Kéménd, Farnad, Szőgyén), csuvik (Csicsó), halottat jelez. Ha a tyúk kukorít, az halottat (Csicsó), nagy kárt (Kéménd) jelent. Szőgyénben egy kis fehér éjszakai pillangót, a halálpillét tartották előjelének, ha az a fény körül röpdösött: „gyün a halápille, üssük le itet, mer elvisz”. Bizonyos álmok is megjósolhatják a rövidesen bekövetkező halált: általánosan ismert, hogy foghúzással álmodni, vagy ha valakinek álmában kiesik a foga, az halált jelent a családból. Szintén