Lelkes Gábor - Tóth Károly (szerk.): Nemzeti és etnikai kisebbségek Szlovákiában 2005 (Somorja-Dunaszerdahely, 2006)
1. Válogatott tanulmányok és adatok a nemzeti és etnikai kisebbségekre vonakozólag
A kisebbségek települési szintű etnikai szegregációjának vizsgálata 69 azt a közismert tényt, hogy a magyar és a ruszin/ukrán nemzetiségűek térszerkezetileg két, egymástól teljesen elkülönült település-tömbben élnek az ország déli, illetve északkeleti határai mentén. Az 1. táblázat első sora az, ami igazából komolyabb információ-értékkel bíró, általános érvényű következtetések levonására alkalmas eredményeket vonultat fel a többségi nemzet, és az egyes nemzeti kisebbségekhez tartozók országos szintű elkülönüléséről. A számított értékek alapján itt a képzeletbeli rangsor élén a magyar, a végén cigány nemzeti kisebbség áll. Eszerint tehát a magukat a többségi nemzethez tartozónak valló szlovákiai polgárok a lakóhelyek szerinti elkülönülés települési szintű elemzése alapján leginkább a magyar nemzetiségű kisebbségektől [85,30], a legkevésbé pedig a roma kisebbségtől [61,47] szegregálódnak. Az ukrán nemzetiségű kisebbség elkülönülése a többségi népességtől jóval kevésbé jelentős [66,67], mint a ruszinoké [81,17]. Az első látásra talán kissé meglepő eredmények mögött az egyes kisebbségek etnikai térszerkezetének sajátosságai, az ország településszerkezetén belül elfoglalt pozícióik közti különbségek állnak. Bár jelentősen eltérő történelmi múlttal a háttérben, de mind a roma, mind az ukrán kisebbségekre jellemző, hogy nagyon kevés „saját többségű" településük van Szlovákia jelenlegi térszerkezetén belül.13 Ebből is következik, hogy erőteljesen szórvány-jellegű helyzetben élőnek minősíthető mindkét nemzeti kisebbséghez tartozók tekintélyes hányada, közülük is elsősorban a legtöbb nagyobb településen megtelepedett népesebb közösségeik révén a romák. Ilyen esetekben az adott etnikum a többséghez szükségszerűen jóval „közelebb” települtként jellemezhető, s ezt a jelenséget a szlovákiai romák és ukránok esetén a vizsgált mutató értéke is alátámasztja. Az országos szintű összevetések között, szintén nem meglepő módon a ruszin és az ukrán népesség disszimilaritását jellemző mutató bír a legkisebb értékkel. A teljesen egyenletesen eloszló térszerkezet kialakulásához tehát a két összevetett csoport tagjainak alig több mint 40%-át lenne szükséges a települések között „átcsoportosítani”.14 3.2. A dél-szlovákiai járások disszimilaritási mutatói A bevezetőben jelzett szándékaim szerint ebben a rövidre szabott összefoglalóban értelemszerűen hangsúlyos helyet kapnak a dél-szlovákiai, magyarlakta járások disszimilaritási mutatói. Tehát a helyi többségek és a helyi kisebbségek térszerkezetbeli viszonyait általánosságban leíró jelzőszámokról lesz a következőkben szó, a déli határ menti sáv azon 16 közigazgatási egységében, amelyekben a szlovákiai magyar kisebbség zöme él. 13 Ukrán többségű település Szlovákiában a 2001. évi népszámlálás adatsorai szerint nem volt. (Egyetlen egy községben a Mezőlaborci (ML) járásbeli Meggyfaluban (Oľšinkov) egyezett meg a számuk a helyi ruszinokéval; a mindössze 41 fős települést 16-16 ukrán és ruszin lakta.) Ezzel szemben roma többségű településből 7 is akadt. 14 Ebben az esetben minden, az érintett csoportok által lakott településen az adott csoport a saját teljes létszámáéhoz viszonyítva ugyanolyan arányban volna jelen, mint a másik. Ez hozzávetőleg 9799 ruszin, illetve 4378 ukrán nemzetiségű lakost érintene, magyarán, az egyenletes eloszláshoz ennyi ruszint, illetve, ukránt kellene „mobilizálni.” A térszerkezeti elemzés logikája szerint viszont azt mondhatjuk, hogy jelenleg megközelítőleg ennyi ruszin és ukrán él a saját „tömbterületén”, az általuk többségben lakott települések körén kívül - a szórvány-lét valamilyen szintjén és állapotában.
