Lelkes Gábor - Tóth Károly (szerk.): Nemzeti és etnikai kisebbségek Szlovákiában 2005 (Somorja-Dunaszerdahely, 2006)

1. Válogatott tanulmányok és adatok a nemzeti és etnikai kisebbségekre vonakozólag

Vonzáskörzetek és határok a magyar-szlovák határ mentén 167 15. ábra. Kárpátok Eurorégió Távlati célját a térség gyorsabb gazdasági fejlődésével, a sokféle nemzet és nemzeti­ség együttműködésével szándékozik megvalósítani. Nehezíti viszont a szervezet mű­ködését, hogy legfőbb döntéshozó szervében, a régiótanácsban minden országból 3- 3 választott képviselő (két önkormányzati és közigazgatási) foglal helyet, emiatt a ta­gok gyakran cserélődnek. Különösen az első számú vezető, az elnök váltása okoz gon­dot, akiknek a cserélődése sokszor ellentétes politikai beállítódás megjelenését ered­ményezi. Ennél fogva a szervezet működése hullámzó teljesítményt nyújt. Rendszeres­séget az 1995-tól pályázat útján kiválasztott ügyvezető igazgató és a kötelezően fize­tendő tagdíj hozott a szervezetbe. További nehézségekkel járt, hogy a székhely és a neki megfelelő ügyintézés is váltakozott. A Kárpátok Eurorégió eddigi tevékenységében a politikai bizalom növekedését je­lölhetjük meg legnagyobb eredménynek, de az eszközként kigondolt gazdasági együtt­működés még nem hozott látványos sikert. Meg kell említeni azonban a létrejött kb. 17 határátkelőt, ami a térség országai közti rendkívül alacsony színvonalú együttmű­ködés egyik gátját jelentő közlekedés helyzetén javított. Azonban az anyagi eszközök hiánya számos jó terv megvalósítását lehetetlenné tette. Az állandó költségvetési for­rás hiánya, az ukrán bankcsődöt követő bizalmatlanság még mindig gátja az együtt­működés fellendülésének. Nem sikerült változtatni, enyhíteni az egyes tagországok rendkívül centralizált döntési rendszerén sem, ami a helyi döntések gyorsasága he­Szerkesztette Mezei István, rajzolta Mády Máté.

Next

/
Thumbnails
Contents