Lelkes Gábor - Tóth Károly (szerk.): Nemzeti és etnikai kisebbségek Szlovákiában 2005 (Somorja-Dunaszerdahely, 2006)
1. Válogatott tanulmányok és adatok a nemzeti és etnikai kisebbségekre vonakozólag
Vonzáskörzetek és határok a magyar-szlovák határ mentén 123 megfelelően kisebb területű és kisebb lakosságszámú járást/választókörzetet jelöltek ki. A közigazgatás tisztségviselőinek kinevezésével, az állások osztogatásánál is ez a politikai megosztottság volt a fő szempont. Mindez azt mutatja, hogy Szlovákia még mindig nemzetiségi problémákkal küszködik, erejének jó részét még mindig arra pazarolja, hogy minél hamarabb megfeleljen az egységes nemzetállam kritériumainak, és csak ez után tartja fontosnak a maga számára a települések, a népesség, a lakosság kisebb-nagyobb csoportjainak önrendelkezését. A közigazgatás nacionalista célú változtatása szétszabdalja a hagyományos kötődéseket, az összetartozás oly fontos szálait, fölösleges feszültségeket kelt a lakosokban, elvonja a figyelmet a jóléti társadalom építésétől, gátolja a társadalmigazdasági igényeknek megfelelő regionalizálódást. Az 1990 óta Szlovákia elindult azon az úton, amely a jogállamiság megerősödése felé vezet. Ennek tartalma az, hogy az önkormányzat azt tehet, amit a törvény nem tilt, a hivatal viszont csak azt teheti, amit a törvény előír. Az önkormányzatiság erősödése, az állami-hivatali hatalom fokozatos visszaszorulása megkezdődött, de a folyamat ellentmondásosságát érzékeltetik azok a kritikai hangok, amelyek szerint a szlovák közigazgatás egy emberarcú kentaurra hasonlít, amely kifelé Nyugat, befelé Bizánc10. Az önkormányzatiság a 2001-es közigazgatási reform során valósult meg. Ez tartalmi értelemben döntő változás volt, de változatlanul megmaradtak az 1996-os, Meöiar-féle határok. Azóta a közigazgatási határok „eredményesen" vizsgáznak, mert a magyarok aránya (a nyitrai kerület kivételével) nem elég a győzelemhez. A választójogi törvény is „eredményes", mert habár a képviselőválasztás egyfordulós, az elnök megválasztása a második fordulóban dől el, ahol. a szlovák pártok össze tudnak fogni az addig esetleg sikeres magyar elnökjelölttel szemben. Beérett az 1999-es nyelvtörvény vetése is. A kisebbségek nyelvhasználatát az 1998-ban hatalomra került kormány tűzte napirendre, mert ennek a törvénynek a megalkotás volt az egyik feltétele annak, hogy Szlovákiát meghívják a tíz leendő tagállammal folytatandó tárgyalásokra. A törvény a kisebbségekhez tartozó személyek számára lehetővé teszi saját anyanyelvűk használatát a hivatalos érintkezésben, ha lakóhelyükön a számarányuk eléri a 20%-ot. Viszont ez nem teszi lehetővé, hogy a járási, a megyei székhelyeken, illetve a parlamentben is élhessenek nyelvhasználati jogukkal, mert a székhely városok nemzetiségi arányának is el kellene érnie a 20%-os arányt, hogy ezekben a hivatalokban is lehessen a kisebbség nyelvén ügyet intézni. Közép-európai paradoxon, hogy egy szlovákiai magyar nemzetiségű képviselő magyarul nem szólalhat fel hazája parlamentjében, Pozsonyban, de az európai parlament tagjaként minden más európai uniós országban bármikor. A nyelvhasználatot a magyar többségű településeken az is nehezíti, hogy a hivatalok alkalmazottait a törvény nem kötelezi a kisebbségi nyelv ismeretére (Lanstyák 1999). Megtalálhatjuk ennek a változássornak a mélyén a hagyományos, több évszázados múltra visszatekintő magyar megyerendszernek a mindenáron való tagadását, és a 10 „Az MKP ellenzi, hogy a közigazgatási reform kentauri törvény legyen: emberarcú állat, kifelé Nyugat, belsőleg Bizánc. Nagyon remélem, hogy az állam, amelyet itt közösen képviselünk, nem kerekedik saját polgárai fölé." Bugár Béla megjegyzése a szlovák palament vitájában, 2001. augusztus 26. Idézi: Új Szó, 2001. augusztus 27. (Helyesen: Janus-arcra hasonlít, amely kifelé, azaz láthatóan Nyugat, befelé, azaz nem láthatóan Bizánc.)
