Lelkes Gábor - Tóth Károly (szerk.): Nemzeti és etnikai kisebbségek Szlovákiában 2005 (Somorja-Dunaszerdahely, 2006)

1. Válogatott tanulmányok és adatok a nemzeti és etnikai kisebbségekre vonakozólag

114_____Válogatott tanulmányok és adatok - Vybrané štúdie a údaje

káját megelőzően fennálló 1937-es határok sohasem szűntek meg a jövőben egyesítendő legitim német határok lenni. Akik a határkérdés lezáratlansága mellett érvelnek, hivatkoznak a lezáratlan potsdami szerződésre, mert nem tartották meg az ígért békekonferenciát, ahol tisztázták volna a félreértéseket.8

Lengyel oldalon az Odera-Neisse határt úgy tekintik, mint egy történelmileg jogos visszatérését a területnek az anyaországhoz, illetve hivatkoznak a szövetséges erők háborút lezáró potsdami szerződésének törvényességére és végérvényességére. Mivel a német lakosság áttelepítése szerepelt a szerződésben, Lengyelország vonakodott elismerni bűnrészességét a háború utolsó hónapjaiban és az azt követő években megtörtént eseményekben. A németek kiűzése nem volt beszédtéma Lengyelországban. Jelenleg a hasonlóság miatt, a keleti tartományokból a szovjet megszállás következtében kiűzött lengyel népességgel együtt tárgyalják a nyugati tartományokban a németekkel történteket. 1989-ben kezdődhetett meg a két ország között a kibékülés, az integritás elismerésével. A határkérdés lezárása volt az az ár, amit a németek fizettek az egyesülés nemzetközi elfogadásáért.

Az Odera-Neisse határvonala a történelmi együttélés és szomszédság miatt évszázadok óta vitatott volt a két ország között. A 20. században az ellentétek háborúkhoz, megszállásokhoz, etnikai tisztogatásokhoz vezettek. A náci megszállás a lengyel népen mély sebeket hagyott. 1945 után a németek kiűzése erről a területről és a lengyelek ide menekülése a keleti megszállt tartományokból a század egyik legnagyobb tömeges migrációjának és etnikai tisztogatásának tekinthető. Mindennek még vannak tájban látható jelei és az emberi emlékezetben megőrzött történetei.

Felső-Sziléziában a német kisebbség pártja kezdte hirdetni az európai egységet. Szerintük Szilézia játszhatná a híd szerepét a két ország, illetve Kelet- és Nyugat-Európa között. Német oldalon az Elűzöttek Szövetsége (Bund der Vertriebenen) törekedett erős befolyáshoz jutni Bonn Kelet-Közép-Európa politikájában. Elképzeléseik között szerepelt a regionális autonómia mint az általános európaizálódás része, ami a határok elismerését jelentette részükről. Javasolták, hogy Stettin legyen mindkét ország számára szabad kikötő, egyesítsék újra közös adminisztráció alatt az 1945-ben megosztott városokat. Ezek a lépések a határterület nyitottá válásához, a szabad költözködés és vállalkozási szabadság kiterjesztéséhez vezetnek a hajdani német területeken.

Sok lengyel germanizációként értelmezi mind Szilézia regionális elkülönülését (a szeparációnak 1919-től voltak képviselői), mind az európai integrációba való csatlakozását, mert a német dominancia visszatérésétől félnek. A lengyelek akarják az európai csatlakozást, de a német érdekek fölerősödése az aszimmetrikus modell megvalósulásának kockázatát jelenti számukra (Schwab 1997).

A rendszerváltás után fölébredtek és hatni kezdtek a kölcsönös sztereotípiák, amelyek a kollektív emlékezetében voltak évtizedekre lezárva. A lengyelek szemében a németek kizsákmányoló hódítók, könyörtelen gyilkosok, arrogáns, önelégült fasiszták. Ezek a képek még a Drang nach Osten-hagyományból származnak. A lengyelek a németek szerint szakszerűtlen, lusta, erkölcsileg korrupt, szervezetlen társaság, alábbvalóak minden területen, az államépítéstől a kultúrán át, a gazdaságig.

8 A fejezet megírásakor J. S .Fűre gazdagon dokumentált írására támaszkodtam. (Fűre 1997)