Lampl Zsuzsanna: A szlovákiai magyarok szociológiája. 1. Szlovákiai és magyar (Somorja, 2012)
I. Kiindulópontok
I. 2. Alapfogalmak és elméletek 31 használom a »nemzetállam« helyett, egy további oka is van: az utóbbi egy elért vagy teljessé tett állapotra utal, míg az előbbi azért is hasznos, mert arra utal, hogy ezt a teljessé tett állapotot még nem érték el. A nemzetiesítő államot jellegzetesen befejezetlen államként fogalmazzák meg az elitjei” (i. m. 13.). Az anyaország alatt Brubaker nem okvetlenül azt az országot érti, amelyben a kisebbség „tagjai vagy elődeik egykor ott éltek. Ez nem feltétlenül jellemző. Az sem szükséges feltétele, hogy a kisebbség a külső államra vagy az állam területére mint hazájára gondoljon. Az anyaországok politikai cselekvések során konstruálódnak, s nem a népességösszetétel tényeiből adódnak. Egy állam akkor lesz az »0« etnikai diaszpórájának az »anyaországa«, amikor a politikai vagy a kulturális elitek úgy határozzák meg a más államokban élő etnonacionális rokonokat, mint egy és ugyanazon nemzet tagjait, és azt állítják róluk, hogy bizonyos értelemben az államhoz »tartoznak« (i. m. 6-7.). Az említett három mezőn belül és közöttük is állandó interakció megy végbe, ez alkotja a „relacionális mezők viszonyrendszerét” (i. m. 18.), amelynek leglényegesebb aspektusa „a mezők közötti kölcsönös megfigyelés: az aktorok minden egyes mezőben szorosan és folytonosan figyelemmel kisérik a másik két mezőn belüli relációkat és cselekvéseket” (i. m. 19.). Az elmondottak alapján nemcsak a nemzetről jelenthetjük ki, hogy „nem egyértelmű társadalmi tény, hanem politikai igénybejelentés, amelyet kétségbe lehet vonni, és gyakran kétségbe is vonnak” (Brubaker 1996:29). Ugyanez a nemzeti kisebbségre is érvényes. További kérdés, hogy ki teszi ezt az igénybejelentést. Brubaker világosan megmondja, hogy a különféle szervezetek, pártok, mozgalmak és egyéni politikai vállalkozók, akik a kisebbség képviselőinek tartják magukat. A nemzeti kisebbséget viszont nemcsak ők alkotják, s az ő néző- és álláspontjuk nem biztos, hogy összhangban van a kisebbséget alkotók többségéével, mert valószínű, hogy ezt a többséget nem ők alkotják. A kisebbség tagjainak a kisebbségről és a kisebbségi létről kialakult, és ezáltal a kisebbséget és a kisebbségi létet továbbformáló képzetei nem azonosak. Ezt támasztja alá Kántor Zoltán, amikor azt mondja, hogy „az állam, a nemzeti kisebbség, a nemzetközi szervezetek, a tudomány - mind a saját szempontjai szerint igyekszik meghatározni a nemzeti kisebbségeket” (Kántor 2004:276), illetve Jaroslaw Kilias is, amikor többes perspektíváról (polyperspektívnosf) beszél, ami az emberi tapasztalat különbözőségéből származik (Kilias 1999:426). Kilias a nemzetet említi, de az általa felsorolt öt perspektíva véleményem szerint a nemzeti kisebbségekre is vonatkoztatható. Ezek a perspektívák, egyébként a nemzet/nemzeti kisebbség operacionalizációjának szintjei, különböző mértékben járulnak hozzá a nemzetnek és a nemzeti kisebbségnek, mint politikai kategóriának - vagy Brubaker szóhasználatával élve politikai igénybejelentésnek - a konstrukciójához. Az első a mindennapi személyes tapasztalat, amelynek lényege a „mi” és „ti” megkülönböztetése a másokkal, az idegenekkel való szembesülés során, vagy amikor valaki a saját nemzeti hovatartozásával szembesül. Az emberek többségének nem hivatása a politika, ezért nekik elsősorban csak ilyen tapasztalataik vannak, s ebből a perspektivából táplálkozik a nemzetképük, illetve a kisebbségképük. A többi perspektívából származó konstrukciók nem képezik mindennapi életük részét, csak esetenként jutnak el hozzájuk és csakis „fentről”, a specializált intézmények (iskola, média) által (Kilias 1999:426). A második perspektíva a külpolitika nézőpontja, tehát az, ahogy politikusok és nemzetközi megfigyelők látják a nemzetet (amelyet a nemzetállammal azonosítanak) és a nemzeti kisebbséget. A harmadik a nemzeti/nemzetiségi politika egyszerű indoklásának szintje, vagyis mindazok a - sok esetben pontatlan, ködös - érvek, melyekkel a politikusok és publicisták magyarázzák a nemzeti/kisebbségi érdekeket. A negyedik szint az elméleti nacionalizmus
