Lampl Zsuzsanna: A szlovákiai magyarok szociológiája. 1. Szlovákiai és magyar (Somorja, 2012)
IV. Melléklet
Túl a város peremén 151 43. táblázat. Tapasztalta/tapasztalja-e lakhelyén a diszkrimináció valamelyik formáját? (%) Csallóköziek Magyarországiak soha néha gyakran soha néha gyakran Vallása 94 2 4 95 0 5 Életkora 94 3 3 94 1 5 Politikai nézetei 89 7 4 91 4 5 Neme 93 3 4 93 5 Anyanyelve 82 14 4 84 10 6 A település, ahonnan ideköltözött 93 4 3 89 6 5 Nemzetisége 89 7 4 87 9 4 Anyagi helyzete 91 5 4 93 2 5 Az új lakóhellyel való azonosulás fontos láncszeme, hogy az ember otthon érzi-e ott magát. De valójában mit jelent az a szó, hogy otthon? A válaszokból kiderül, hogy valaki számára a világnak egy konkrét földrajzi pontja: az ország, ahol született, a település, ahol él. Másoknak nem is annyira a földrajzi hely, mint inkább „az én házam - az én váram” értelmében vett saját tulajdonú ház a hozzá tartozó kerttel. A többség számára pedig egy érzés, egy lelkiállapot: biztonságérzet, komfortérzet, az összetartozás érzése, együttlét a családdal, a kellemesnek tartott emberekkel, a nyugalom, pihenés, feltöltődés és béke szigete, a kikötő, ahova mindig jó visszatérni, ahol az ember önmaga lehet, vagy ahogyan az egyik válaszadó fogalmazott, „az otthon a váll, amelyen kisírhatod magad”. Nos, teljesen függetlenül attól, hogy mikor költözött oda és milyen nemzetiségű, a csallóköziek 96, a magyarországiak 99%-a otthon érzi magát új lakhelyén (50. ábra). Többségük már teljesen megszokta új lakhelyét, de minden hetedik csallóközinek és minden nyolcadik magyaroszáginak azért még mindig van hiányérzete. Mi hiányzik nekik leginkább? Az említés gyakoriságának sorrendjében: a családtagok, gyermekkori barátok, a rokonság, a megszokott emberek; egy jól működő tömegközlekedési hálózat, vagyis gyakoribb és kulturáltabb autóbuszjárat Pozsonyba; több üzlet, színvonalasabb szolgáltatások; kulturális és szabadidős tevékenységek általában és különösen szlovák nyelven. A pozsonyi életérzés: „az én otthonom Bratislava, ott születtem, ott vannak a barátaim, az az én szülőföldem”-, „bár itt, Samorínban van az állandó lakhelyem, nem tudok itt élni” ; „az érzés, amikor reggel a város utcáit rójuk a kutyámmal”. S van, akiknek egyszerűen csak maga Pozsony, vagy ahogyan ők mondják, Bratislava hiányzik. S azok a kevesek, akik nem érzik magukat otthon mostani lakhelyükön, röviden és tömören csak annyit mondanak, hogy számukra az otthont Pozsony jelenti.
