L. Juhász Ilona: A harmincnégyes kőnél… Haláljelek és halálhelyek az utak mentén (Somorja-Komárom, 2013)

9. Összegzés

9. Összegzés

A halálos kimenetelű közúti balesetek áldozatainak emlékére az utak mentén különféle emlékjelek állítására napjainkban általában úgy tekintenek, mint egy új keletű szokásra. Tény, hogy ezek az emlékjelek az utóbbi néhány évtizedben terjedtek el nagymértékben, azonban nem előzmény nélküliek. A halálos tragédiák helyszínének megjelölése régi szokásnak tekinthető, eredete szinte a múlt ködébe vész. A gépjárművek megjelenése előtt a lovakkal vagy pedig az általuk vontatott járművekkel utazókat is gyakran érte halálos baleset, s az ő emlékükre is állítottak emlékjeleket. Számos ilyen objektum (kereszt vagy kőből készült más formájú emlékjel) őrzi a lovak által agyontaposott vagy kerék alá esett szerencsétlen utazó emlékét, mint ahogyan más halálos tragédiákét - pl. gyilkosságokét is.

Egyetérthetünk Walter Hartingerrel, aki a német nyelvterületen közismert, a halálos kimenetelű tragédiák áldozatainak emlékére állított Marterl típusú objektumokat egyértelműen a mai modern halálhelyjelek előzményének tekinti. A gépjárművek megjelenését követően a halállal végződő közlekedési balesetek áldozatainak elsősorban a tehetősebbek állítottak emlékjeleket: elsősorban kőkereszteket, de kápolnát is. Még a Sajó-Vidék című rozsnyói regionális lap 1936. januári számában is beszámoltak róla, hogy Küssnachtban (Svájc) Astrid belga királyné halálos gépkocsibalesetének helyszínén kápolnát építettek. A gépjárművek nagymértékű elterjedése következtében nőtt a balesetek száma is, így napjainkra az út menti halálhelyjelek száma is jelentősen megnövekedett: a fákra, oszlopokra, korlátokra, kerítésekre erősített koszorúktól, virágoktól kezdve a fából, fémből, kőből, márványból vagy ezek kombinációjával készült számtalan változatával találkozhatunk.

Konrad Köstlin szerint ezeknek az új típusú halálhelyjelek az állításával lényegében a terek harmadik szakralizációja folyik. Christine Aka egyfajta „patchwork vallásaként értelmezi ezt a jelenséget, mivel a halálhelyjelekhez fűződő kultusz, illetve maga az állítás rítusa sok elemében eltér a klasszikus értelemben vett szakrális kisemlékek állításához kapcsolódó szokásoktól, s részben a hozzájuk kapcsolódó rítusoktól is. A napjainkban már általánosan a halál szimbólumának is tekintett keresztet nem csupán a keresztények, a vallásos emberek állítják, hanem akár az ateisták is.

Jelen kötet témáját elsősorban a mai modern halálhelyjelek képezik. A témát komplex módon, történetiségében mutatja be, egyfajta kitekintést nyújtva a jelenség elterjedését illetően világszerte. Különbséget kell tennünk azonban a haláljel és a halálhely jel kifejezés között. Míg az előbbi általánosabb, tágabb értelmű fogalom,