L. Juhász Ilona: A harmincnégyes kőnél… Haláljelek és halálhelyek az utak mentén (Somorja-Komárom, 2013)

5. A társadalom viszonyulása a halálhelyjelekhez

166 A társadalom viszonyulása a halálhelyjelekhez hogy ne állítanának újabb keresztet valamelyik út mellett. (...) Az autóvezetők pedig felelőtlenül kockáztatnak továbbra is, nem veszik figyelembe a közle­kedési előírásokat, s nem értik az utak mellett mementóként álló, szaporodó keresztek üzenetét...127 Molnár József Útszéli keresztek címmel a Remény című katolikus hetilap ifjúsági mellékletében megjelent rövid, nevelő célzatú, vallási színezetű írásában egyebek közt ez áll: Kedves autósok, motorosok és minden közlekedő! Ha útközben a szélvédő mögül kipillantva észrevesszük, hogy egy-egy veszélyes útszakaszt már ilyen ’tábla is jelöl, megérkezve úticélunk helyére, mondjunk egy rövid imát, fohászt az ismeretlen, elhunyt 'Útitársainkért’, akiknek emlékét őrzik a fák törzsén lévő feszületek, és adjunk hálát a Gondviselésnek, hogy óv bennünket utain­­kon.128 Halottak napjára feldíszített halálhelyjel a temetőkben használatos gyertyák égetésére szolgáló fémállvánnyal az 532-es út Jolsva és Jolsvatapolca közötti szakaszán (L. Juhász Ilona felvétele, 2003) 127 Útmelléki keresztek... Szabad Újság2001. augusztus 15., 4. p. 128 Molnár József: Útszéli keresztek. Remény, ifjúsági melléklet 1993/10, 7. p.

Next

/
Thumbnails
Contents