L. Juhász Ilona: A harmincnégyes kőnél… Haláljelek és halálhelyek az utak mentén (Somorja-Komárom, 2013)
4. Az áldozatok emlékezete
162 Az áldozatok emlékezete szomorkodással, hanem olyan módon, olyan szórakozási formával, amelyet az elhunyt is kedvelt és maga is művelt. Ő maga is egy zenekar dobosa volt. A rendezvényen néhány szóban megemlékeznek barátjukról, felelevenítik a vele kapcsolatos közös emlékeket, történeteket. Legutóbb (2012-ben) nem szabadtéren, hanem az elhunyt édesapja által vezetett várhosszúréti Jozefina panzió nagytermében rendezték a koncertet.112 Emlékvideók Amint arról már a fentiekben is szóltunk, az internet elterjedése jelentősen hozzájárult a halálhoz kapcsolódó új folklórműfajok, elsősorban az emlékvideók megjelenéséhez. Az elhunytak emlékére készült videók között természetesen megtalálhatók a közlekedési balesetek és más halálos tragédiák áldozatainak emlékére készített különféle összeállítások is. A hozzátartozók, barátok vagy ismerősök által összeállított emlékvideók feldolgozzák a balesetben elhunyt személy életét, gyakran fényképek és kapcsolódó szöveg kíséretében bemutatják életük legfontosabb állomásait gyermekkoruktól a tragédia időpontjáig. Néhány összeállításban a tragédia helyszínén állított halálhelyjel, illetve a temetői síremlék is szerepel, néha a temetésről készült fotók is megjelennek. Néhány honlapon az áldozatok emlékére virtuális gyertyát is lehet gyújtani. Az emlékvideók zenei aláfestéseként a balesetben elhunytak emlékére készült valamelyik könnyűzenei szerzemény hallható. Az ezekhez kapcsolódó hozzászólásokban gyakran szerepelnek versrészletek vagy sírfeliratrészletek stb. Ezeknek a videóknak mint önálló folklórműfajnak a kutatása és antropológiai elemzése már időszerű lenne.113 Álljon itt egy konkrét, nem mindennapi példa (amely alapján egy nagyon izgalmas elemzés is készülhetne) annak szemléltetésére, milyen sok - kulturális, szociológiai, politikai stb. jellegű - információt közvetítenek ezek a felvételek a külvilág felé azon túl, hogy egy elhunytnak állítanak emléket. A 2010-ben motorbalesetben elhunyt fiatal Csíkszeredái rocker, Pálfi László emlékére több videó is készült. A felvételek sokat elárulnak egyrészt az áldozatról, másrészt arról a baráti körről is, amelyben mozgott, de a temetkezési szokásokba is bepillantást nyerhetünk. 112 www.facebook.com/media/set/?set=a.422860594417822.84244.187925531244664&type=l (letöltve: 2012. augusztus 18.) 113 Néhány példa: www.youtube.com/watch?v=PCgg7t_2rs08rfeature=related (letöltve: 2011. december 28.), www.youtube.com/watch?v=7EU72VvShAE&feature=related (letöltve: 2011. december 28.), www.youtube. com/watch?v=PCgg7t_2rs08tfeature=related (letöltve: 2011. december 28.), www.youtube.com/watch?v=i- VWoNx6bYx8&feature=related (letöltve: 2012. február 28.), www.youtube.com/watch?v=XcqOW3VYJ9s&feature=related (letöltve: 2012. február 28.)