Kontra Miklós: Hasznos nyelvészet (Somorja, 2010)
Nelvi jogok, nyelvpolitika
Nyelvi genocľdium az oktatásban a Kárpát-medencében pontból nem éri sérelem. Ha nem választhat, nyelvi emberi jogait1 sérti meg a hatalom. Amikor 2007. január 22-től forráshiányra és a kis létszámra (15 fő) hivatkozva megszüntették a pusztaottlakai román általános iskolát,2 akkor a nyelvi genocídium egy esetét valósították meg az illetékesek. Hasonló politikai tett volt az is, amikor a gyulai városi közgyűlés egyetlen gyulai intézmény támogatási kérvényét utasította csak el a 2007. évi pénzügyi támogatások tárgyalásakor: a „N. Bálcescu” Román Gimnáziumét.^ Megjegyzem, hogy az Európa Tanács Regionális vagy kisebbségi nyelvek európai kartájának magyarországi alkalmazásáról szóló 2007. június 20-án elfogadott jelentés 2. pontjában Magyarországnak azt tanácsolták, hogy „javítsák a kisebbségi nyelvek oktatásának pénzügyi helyzetét és növeljék a források stabilitását" (lásd Application 43). Pusztaottlakán és Gyulán az ajánlással ellentétes folyamatok zajlanak... A hazai cigány népesség egy része tannyelvi diszkrimináció áldozata, s ebből következően válik munkanélkülivé. Kemény István 1994-ben vég- 1 2 3 1 Nyelvi emberi jogok abban az értelemben (ma még?) nem léteznek, ahogyan léteznek emberi jogok, mivel az ENSZ elfogadta az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát 1948- ban, de még messze vagyunk attól, hogy elfogadjon egy nyelvi emberi jogi nyilatkozatot is. Mindazonáltal a nyelvi emberi jogokról szóló nemzetközi szakirodalom az utóbbi évtizedekben jelentős méretűre nőtt, magyarul lásd például az 1. fejezetet. 2 Vö. Romanian Global News. 2007. január 9. *** Az olyan állítások, hogy „A magyarok olyan jogokat követelnek maguknak a határon túl, amelyeket határon belül nem biztosítanak” nem teljesen légből kapottak. Aki valamelyest ismeri a hazai nemzetiségek múltját s jelenét, tudja, hogy a nyelvi emberi jogok tekintetében Magyarországnak bőven van söpörnivalója a maga háza táján. Nyelvi emberi jogi szempontból semmi különbség nincs egy negyedi (Szlovákia) magyar, egy pusztaottlakai (Békés megye) román, és egy alsószentmártoni (Baranya megye) cigány között. Pontosabban: vannak köztük különbségek az elszenvedett jogsértések tekintetében, de nem lehet különbség abban, hogy melyiküket milyen jogok illetnek meg. Aki szerint „az erdélyi magyarságot egészen más (különb) jogok illetik meg az anyanyelvi iskoláztatásban, mint például a magyarországi cigányokat” (lásd Kontra 1991: 7), az kulturális rasszista, vagy szimplán csak ostoba ember, akinek fogalma sincs a mai európai sztenderdekről, például a Hágai ajánlások(ó\. Az igaz, hogy a romániai magyarok esetében korábbi használati színterekről (pl. egyetem, közigazgatás, igazságszolgáltatás) szorították és szorítják ma is ki a magyart, a magyarországi cigányok esetében viszont nem erről van szó (mert nálunk még mindig nincs empátia, stratégia és cselekvőképesség a nem-magyar-anyanyelvű cigányok nyelvi jogainak érvényesítésére). Vagyis az első esetben a korábbi jogokat szűkítik, a másodikban viszont meg se adja a többség a jogot a kisebbségnek - ez a különbség azonban nyelvi emberi jogi szempontból egyszerűen irreleváns. 3 Vö. Foaia Romaneses. 2007. november 16., 4. 169
