Kontra Miklós: Hasznos nyelvészet (Somorja, 2010)
Hasznos nyelvészet? Mi fán terem, ha terem?
Hasznos nyelvészet? Mi fán terem, ha terem? „A másik [kérdés] az a hasznosítható tudás kérdése. Ahogy az egyik kollégám anyósa szegezte a kérdést a leendő vejének: »Értem, hogy tudós vagy, de mit tudsz?«” (Tóth 2009: 116) Hogy a társadalmilag hasznos kutatásnak mekkora a becsülete a tudósok között, az tudományonként változik: aligha van orvos kutató, akit egy sikeres gyógyszeripari alkalmazás lehetősége ne motiválna, de például a nyelvészek között vannak, akik csak a fejüket vakarnák arra a kérdésre, hogy mi is az ő tudományuk társadalmi haszna. Egy hírneves angol nyelvész, John Lyons egy személyes visszaemlékezésben (2002: 194-195) elmondja, hogy amikor az 1980-as években egy olyan kutatás tanácsadói között dolgozott, amely azt vizsgálta, hogy öt európai országban miként sajátítják el a felnőtt bevándorló munkások a célországok nyelveit, nagyon sokat tanult a többi nyelvésztől. Elefántcsonttoronyban élő nyelvészként, aki a nyelvi adatokat hintaszéke ringatása közben saját intuícióiból szokta nyerni, nagyon sokat tanult az empirikus kutatás nehézségeiről, ezek a nehézségek módszertaniak voltak, és ugyanakkor politikailag érzékeny kérdéseket vetettek föl. A kétnyelvűség egyik élvonalbeli kutatója, Li Wei (2007) nemrég arról számolt be, hogy egy kutatói szemináriumon vett részt, ahol az előadó azt hangsúlyozta ismételten, hogy a kétnyelvű elme „elméleti” modelljét mutatja be, ennek semmi köze nincs ahhoz, hogy a kétnyelvűek miként gondolkoznak, s az ilyen emberek megfigyeléséből származó tények csak eltérítenék a fontos elméletalkotástól. „A beszélő idioszinkratikus viselkedése a tudós (angolul scientist, K.M.) számára valódi bosszúság" - mondta az előadó. A francia szociológus Pierre Bourdieu (1991) a nyelvtani kompetencia vizsgálatának kizárólagossága valamint a nyelvhasználat figyelmen kívül hagyása kapcsán mondja, hogy „csupán egy reményveszett közlegény 11
