Kontra Miklós: Hasznos nyelvészet (Somorja, 2010)
Trianon utáni magyar nyelvváltozatok
A tankönyvek nyelve és a magyarigazolvány tásokból tudjuk immár jó fél évszázada, hanem A magyar nyelv a Kárpátmedencében a XX. század végén című kutatásból is, vö. Csernicskó 1998, Göncz 1999, Lanstyák 2000, Kontra 2003, Fenyvesi szerk. 2005 stb. A normális emberek (vagyis azok, akik nem szereztek egyetemi diplomát nyelvészetből) ezt általában nem tudják. Ők úgy gondolják, hogy a vajdasági magyar nyelv „romlott", „elfajzott", „lepusztult" stb., s ezen azt értik, hogy nem olyan, mint a magyarországi magyar nyelv. (Nem tudják a vajdaságiak, hogy sok magyarországi magyar ugyanezt mondja a Magyarországon beszélt magyarról, nevezetesen, hogy az romlott, elfajzott, lepusztult stb.)1 Ennek a gondolatvilágnak nagy hagyományai vannak: a Magyar Nyelvtudományi Társaságot megalapító Szily Kálmán „Mit akarunk?” című programadó cikkében 100 évvel ezelőtt arról írt, hogy ügyelni kell nyelvünk tisztaságára, kerülnünk kell a „belopódzni akaró idegenszerűségeket” és az „idétlen tájnyelviségeket”, s persze elő kell segítenünk „tudományos műnyelvünk újabb fejlődését” (lásd Éder 2005: 386-387). Nyelvtudósnak - miként egykori igazgatómtól, Herman József akadémikustól idéztem fennebb - gyakorta van szüksége türelemre a laikus ostobaságok hangoztatóival szemben. Hadd idézzek néhányat, nem a kipellengérezés szándékával, hanem annak illusztrálására, hogy milyen széles körben elterjedt tévhitek nehezítik céljaink (a sikeresebb magyar-magyar kommunikáció) megvalósítását. (1) Beszéljünk helyesen magyarul! „Tiszta magyar nyelven gondolkozni, beszélni és írni, magyarságunk iránti szeretet és gondviselés kérdése. A használt idegen szavak mennyisége magyar öntudatunk észrevétlen hanyatlásának mértéke.” (Tomory Zsuzsa) „Nagyon fontos nyelvünk tisztaságának megőrzése. Nyelvünk ősi alapokon nyugvó fejlettsége megengedi, hogy jelen korunk szakkifejezéseit is 1 Ugyanakkor igaz, hogy a kisebbségi magyar nyelv és a magyarországi magyar nyelv „romlottságán, lepusztultságán” nem egészen ugyanazt értik, akik ezt hangoztatják. Amint erre leghangsúlyosabban Lanstyák István rámutatott, a kisebbségi kétnyelvű helyzet következtében föllépő nyelvi hiány miatt a felvidéki, vajdasági és más kisebbségi nyelvváltozatokban bizonyos fokú leszűkültség (redukció) jelentkezik. S persze ha egy beszélő meg van fosztva attól, hogy anyanyelvének bizonyos fontos tartományait megismerje, sérülnek a nyelvi jogai. A nyelvi leszűkültség épp ezeknek a jogsértéseknek a nyelvi következménye. (Részletesebben lásd Lanstyák 2000: 176-184.) 109
