Tóth Károly (szerk.): Hatékony érdekérvényesítést. A Szlovákiai Magyarok Kerekasztala előadásai és dokumentumai (Somorja, 2009)
Király Zsolt: Államalkotó nemzetté válni
4. Egészséges mértékű szlovákiai magyar öntudat és civil kurázsi - pl. a magyar nyelvhasználat markánsabb felvállalása. Pozitív példák felkutatása és bemutatása. 5. Végezetül pedig, bár lehet, hogy furcsának tűnik, de az államnyelv ismeretét (illetve annak nem ismeretét) is az életünket befolyásoló főbb körülmények közé sorolnám. Már csak azért is, hogy ne legyünk bátortalanok, ne kelljen megalázkodnunk, meghunyászkodnunk, merjünk és tudjunk kiállni akkor, amikor szükséges. Ha a szlovákiai magyarság érdekérvényesítő lehetőségeire tekintünk, láthatjuk, hogy ez elsősorban politikafüggő. Nincs is ezzel semmi probléma: a politikusaink választott ügynökeink, akiket érdekérvényesítéssel bíztunk meg. Ez elsősorban az ő dolguk. A gond a szlovákiai magyarok jelentős részének közéleti közönyével van. Ezen belül a legriasztóbb az értelmesebbek passzivitása, nemcsak helyi szinten, hanem szlovákiai magyar kérdésekben is. Számos olyan kiváló szakember, gyakorlati tapasztalattal rendelkező ember van, akik nem vállalnak aktívabb feladatokat a helyi ügyekben: mérnökök, vállalkozók, különböző szellemi foglalkozásúak stabil anyagi háttérrel, akik ülnek otthon, és csendben újságot olvasnak. Véleményük biztos van, elmondani azonban ritkábban szokták. A számos negatív példa mellett tisztán kell látni és hirdetni, hogy „a politika nem definíciószerűen erkölcstelen dolog. A politika valójában az emberi cselekvések legnemesebbike, hiszen a közösség problémáinak megoldásáról szól.” Elmondhatjuk, hogy a kisebbségek közösségfejlesztő lehetőségeinek intézményi kereteit akkor kell kialakítani, amikor erre lehetőség van. Ilyen értelemben az 1998-2006-os kormányban eltöltött időszak az elszalasztott lehetőségek időszakának tekinthető. Bár kisebbségi szemmel nézve ugyan látszólagos nyugalom volt, nem gondoltunk vagy nem akartunk gondolni a jövőre akkor, amikor helyzetben voltunk. Elszalasztottuk az ideális alkalmat ahhoz, hogy felkészüljünk a hét szűk esztendőre, mely, mint azt mindnyájan tapasztalhatjuk, nemrég el is kezdődött. Mindez nemcsak a politika hibája, sőt, azt is megkockáztatom, talán nem is elsősorban a a politikának róható fel. Ez mindnyájunk, az egész szlovákiai magyar társadalom hibája. Főleg azért, mert nem hívtuk fel kellőképpen a figyelmet az intézményi keretek létrehozásának fontosságára. Civilként nyolc év alatt nem sikerült elérnünk, hogy döntéshozóinkat, ha már ezt maguktól nem érzik, rá kényszeresük, ráébresszük e mechanizmusok kiépítésének szükségességére. Nem erősítettük meg a szlovákiai magyar civil szférát, a sajtónk pluralitása gyenge, hiányoznak az elemző központjaink, híre-hamva sincs annak a markáns szellemi, szakmai holdudvarnak, mely a jövőképünket kellene, hogy meghatározza. Mindez azzal jár, hogy kiszolgáltatottá váltunk az ép-N Államalkotó nemzetté válni
