Hardi Tamás - Tóth Károly (szerk.): Határaink mentén. A szlovák-magyar határtérség társadalmi-gazdasági vizsgálata (2008) (Somorja, 2009)

Esettanulmányok

196 Esettanulmányok ség. Mindkét régióban elég szánalmas a gaz­dasági helyzet, ún. hátrányos helyzetű régiók­ról van szó. A magyarországi résztvevők ezt folyamatos panasszal tolmácsolták, általában a helyi vagy magasabb szintű közigazgatás feladatának tartották a problémák megoldását. Ezzel szemben a szlovákiai résztvevők in­kább egyfajta kesernyés humorral ecsetelték helyzetüket, és féltek attól, hogy az állam bár­mibe is beleavatkozzék. Persze voltak terüle­tek, ahol meg kellett értenünk, hogy a jogi szabályozás változtatása nélkül nem lehet ha­tékonyan előbbre mozdulni, vagy átfogóan or­vosolni a kérdést. De általánosan jellemző volt az a hozzáállás, hogy „magad uram, ha szolgád nincs”. Ugyanez jelent meg a finanszírozási kér­déseknél: a magyarországi fél eleve az önkor­mányzati és állami forrásokat kérte számon (amelyek természetesen folyamatosan apad­nak), míg a szlovákiaiak eleve független for­rásokat kerestek, illetve az EU irányába ori­entálódtak. Számukra az államtól való teljes függetlenség létkérdés, nem hajlandóak magu­kat politikai szélirányokra bízni. Ennek magyarázata nagyon egyszerű: míg Magyarországon 1989 óta a mindenkori poli­tikai hatalom igyekezett elkerülni az összeüt­közést a civilekkel, és legalább alapfokon biz­tosította számukra a működési feltételeket, addig Szlovákiában a mindenkori politikai pártok ellenségként bántak a civilekkel. Ezen még az a civil kampány sem változtatott, amely jelentős mértékben hozzájárult a Meöiar-kormány 1998-as bukásához. így a ci­vil aktivisták nem szívesen látják házuk táján a politikusokat, és semmilyen szinten sem szeretnek politizálni. Viszont éppen ez az el­lenséges magatartás a kormány részéről ösz­tönözte a szlovákiai civileket az önszervező­désre és érdekképviseletre. Az itt dolgozó em­berek megtanulták, hogy az összefogásnak ereje van, hogy meg tudják magukat védeni, de legalábbis nem adják fel a pozicióikat harc nélkül. Ennek nyomát látni abban is, hogy az itt „nevelkedett” civilek sokkal öntudatosabbak, magabiztosabbak, pozitívabbak, konstruktí­vabbak és roppant találékonyak, ha túlélésről van szó. A csoporton belül örömmel tapasztaltuk, hogy néhány hét eltelte után a szlovákiai résztvevők elkezdték pozitív irányba terelni a többiek hozzáállását. Erőteljesen tudtak hatni az ő hozzáállásukra, inspirálták őket a prob­lémamegoldásra, és a képzés végére a csoport már meglehetősen „egy húron pendült”. Ilyen hatással a tervezésnél nem is számoltunk, de jelentős pozitív hozadéka volt a munkának. A reményeknek megfelelően elég sok kö­zös tervezés és gondolkodás indult be a részt­vevők között. Ötletek és tapasztalatok cserél­tek gazdát, közös munkákat terveztek, részvé­telt egymás munkájában, programjaiban. A program nagyon sikeresnek bizonyult, rengetek tapasztalattal, hogy a határ két olda­lán működő szervezeteknek, bármennyire is eltérő viszonyok között élnek, lehetséges kö­zös képzési programot kialakítani, ami egy­ben az együttműködés, a korábban természe­tes, egységes régiók újraegyesítését is szolgál­hatja. Kulcsár Mária

Next

/
Thumbnails
Contents