Hardi Tamás - Tóth Károly (szerk.): Határaink mentén. A szlovák-magyar határtérség társadalmi-gazdasági vizsgálata (2008) (Somorja, 2009)
Esettanulmányok
196 Esettanulmányok ség. Mindkét régióban elég szánalmas a gazdasági helyzet, ún. hátrányos helyzetű régiókról van szó. A magyarországi résztvevők ezt folyamatos panasszal tolmácsolták, általában a helyi vagy magasabb szintű közigazgatás feladatának tartották a problémák megoldását. Ezzel szemben a szlovákiai résztvevők inkább egyfajta kesernyés humorral ecsetelték helyzetüket, és féltek attól, hogy az állam bármibe is beleavatkozzék. Persze voltak területek, ahol meg kellett értenünk, hogy a jogi szabályozás változtatása nélkül nem lehet hatékonyan előbbre mozdulni, vagy átfogóan orvosolni a kérdést. De általánosan jellemző volt az a hozzáállás, hogy „magad uram, ha szolgád nincs”. Ugyanez jelent meg a finanszírozási kérdéseknél: a magyarországi fél eleve az önkormányzati és állami forrásokat kérte számon (amelyek természetesen folyamatosan apadnak), míg a szlovákiaiak eleve független forrásokat kerestek, illetve az EU irányába orientálódtak. Számukra az államtól való teljes függetlenség létkérdés, nem hajlandóak magukat politikai szélirányokra bízni. Ennek magyarázata nagyon egyszerű: míg Magyarországon 1989 óta a mindenkori politikai hatalom igyekezett elkerülni az összeütközést a civilekkel, és legalább alapfokon biztosította számukra a működési feltételeket, addig Szlovákiában a mindenkori politikai pártok ellenségként bántak a civilekkel. Ezen még az a civil kampány sem változtatott, amely jelentős mértékben hozzájárult a Meöiar-kormány 1998-as bukásához. így a civil aktivisták nem szívesen látják házuk táján a politikusokat, és semmilyen szinten sem szeretnek politizálni. Viszont éppen ez az ellenséges magatartás a kormány részéről ösztönözte a szlovákiai civileket az önszerveződésre és érdekképviseletre. Az itt dolgozó emberek megtanulták, hogy az összefogásnak ereje van, hogy meg tudják magukat védeni, de legalábbis nem adják fel a pozicióikat harc nélkül. Ennek nyomát látni abban is, hogy az itt „nevelkedett” civilek sokkal öntudatosabbak, magabiztosabbak, pozitívabbak, konstruktívabbak és roppant találékonyak, ha túlélésről van szó. A csoporton belül örömmel tapasztaltuk, hogy néhány hét eltelte után a szlovákiai résztvevők elkezdték pozitív irányba terelni a többiek hozzáállását. Erőteljesen tudtak hatni az ő hozzáállásukra, inspirálták őket a problémamegoldásra, és a képzés végére a csoport már meglehetősen „egy húron pendült”. Ilyen hatással a tervezésnél nem is számoltunk, de jelentős pozitív hozadéka volt a munkának. A reményeknek megfelelően elég sok közös tervezés és gondolkodás indult be a résztvevők között. Ötletek és tapasztalatok cseréltek gazdát, közös munkákat terveztek, részvételt egymás munkájában, programjaiban. A program nagyon sikeresnek bizonyult, rengetek tapasztalattal, hogy a határ két oldalán működő szervezeteknek, bármennyire is eltérő viszonyok között élnek, lehetséges közös képzési programot kialakítani, ami egyben az együttműködés, a korábban természetes, egységes régiók újraegyesítését is szolgálhatja. Kulcsár Mária
