Hardi Tamás et al. (szerk.): Magyar-szlovák agglomeráció Pozsony környékén (Győr-Somorja, 2010)
Somlyódyné Pfeil Edit: Lehetőségek a szuburbán önkormányzatok intézményesített együttműködésére
Lehetőségek a szuburbán önkormányzatok intézményesített együttműködésére 155 Alapkérdése a szervezeti forma megválasztásának a kooperáció tartalma, azaz koordinatív típusú vagy a feladatok megvalósítására alkalmas szervet hoznak-e létre a partnerek. Ez a kérdés ugyanis alapjaiban befolyásolja a kooperáció intézményesítésének lehetőségeit. 3. Közszolgáltatás-fejlesztési hálózat a szuburbanizáció HATÁSAINAK KEZELÉSÉRE A kooperáció intézményesítése esetében célszerű a fokozatosság betartása: először egy hálózatszerű laza együttműködést létrehozni, majd a későbbiekben eljutni szigorúbb, a felekre több kötelezettséget hárító intézményekhez. Jelen projekt keretei között a tagok maximális elvárása, hogy partnerségi hálózat jöjjön létre közöttük, mivel a mostani fázisban még nem látják elérkezettnek az időt szoros szervezet alapítására. A hálózatok esetében tehát abból indulhatunk ki, hogy a társadalomirányítás újszerű eszközéről van szó, amely több karakterisztikus jeggyel is rendelkezik (Priddat 2006):- a hálózati modellek a résztvevők laza kapcsolatát feltételezik, amelyben minden szereplő megtartja önállóságát- kiindulópontja a „governance” fogalom (önigazgató kormányzás), mely egy együttműködési mintát takar: komplex irányítási és koordinációs struktúrákat jelent, átfogva az állami és nem állami szereplőket, a hierarchikus, kompetitiv és kooperatív viszonyokat- a hálózati modell lényege: a közvetítés, a kommunikáció és a lehetőségek megteremtése a résztvevők számára- irányultsága elsődlegesen funkcionális, nem pedig területi vonatkozású, ezért problémaorientált és konfliktuskezelésre alkalmas. A hálózatos együttműködés egyik fő ismérve a rugalmasság. Ez nem azt jelenti, hogy a hálózat működéséhez ne lenne szükség egy minimális fokú intézményesítésre. Ez utóbbi tudja megteremteni a megbízhatóságot, az átláthatóságot és az eljárási szabályozottságot, amely tényezők nélkülözhetetlenek a hatékony kooperációhoz. Ebből egyértelműen látszik, hogy a hálózat nem jelent parttalanságot, mert az együttműködő felek közötti bizalmon kell alapulnia. A partnerségi hálózatban a szervezeti mag szolgáltatja az adminisztratív infrastruktúrát és a rögzített irányítási funkciót, hiszen mint minden szervnek, ennek is szüksége van külső és belső képviseletre egyaránt. A partnerség elve hatja át a működését, ezért összességében egy részvételi mechanizmust testesít meg, amelyben a közigazgatási szervek a különféle külső társadalmi és gazdasági szereplők által befolyásoltan működnek együtt. Ha a közigazgatás szféráját érintően jön létre a hálózat, akkor elengedhetetlen, hogy az önkormányzati-állami szereplők töltsék be az irányítói funkciót. Ennek ellenére a közvetlen hierarchikus és bürokratikus irányítási módszerek negligálódnak, helyükbe a partnerség keretei közötti morális meggyőzés és pénzügyi ösztönzés lép. A felismerés eléggé új, miszerint a közigazgatás hatalmi pozícióból és egymaga már nem képes irányítani, e konzervatív módszerek helyett hatékony együttműködésre van szüksége más partnerekkel. Nem lehet tagadni, hogy a gazdasági élet szereplőit nem könnyű meggyőzni arról, hogy a köz érdekében tevékenykedjenek (Longo 2006). Szokás a hálózat kiépítésének lépcsőfokait meghatározni: 1) Ahhoz, hogy a hálózat erős legyen és azonosulni lehessen vele, a résztvevők összességének definiálnia kell az együttműködés kollektív célját. Hangsúlyozzuk, hogy ebben az esetben tartózkodni kell a túlzottan általános célkitűzésektől, ehelyett specifikálandók és
