Tóth Károly - Végh László (szerk.): Emlékkönyv Arany A. László tiszteletére (Somorja, 2007)
Tanulmányok - Sándor Anna: Arany Albert László nyelvészeti tevékenységéről
ARANY ALBERT LÁSZLÓ NYELVÉSZETI TEVÉKENYSÉGÉRŐL átvevő nyelvben a kétnyelvűség legszembetűnőbb következményei. Ám Arany Albert Lászlót e „gyakorlati” jellegű kérdések mellett az általános, elméleti problémák megválaszolása is vonzotta, különösen azt követően, hogy a szlovákiai magyarság kétnyelvűsödési folyamatát és annak nyelvi következményeit in statu nascendi ragadhatta meg. így született meg általános nyelvészeti jellegű írása, a szlovákul írt Psychologické základy javov bilingvistických [A kétnyelvűség jelenségeinek pszichológiai alapjai] (Linguistica Slovaca, I—II, 1939-1940, 39—49). Arany e tanulmányában, ahogy Szépe György is megállapítja, „A két nyelv kölcsönhatását nemcsak az érintkező nyelvszerkezetek szintjén vizsgálta, hanem a kétnyelvű felvidéki emberek nyelvi tudatában is” (1970, 215). A mű viszonylag hosszú ideig visszhang nélkül maradt, hiszen először megjelenése után huszonhárom évvel ismerteti Sulán Béla (1963, 253-265), majd ezt követően Szépe György említi (1970). Az első alaposabb ismertetés és értékelés egyrészt Szabómihály Gizella (1993, 23-30; 1998, 32—42), másrészt a fordító, Zeman László (1998, 7-31) nevéhez fűződik, aki a magyar fordítást a strukturalizmus s ezen belül a prágai iskola alapos ismerőjeként jegyzetekkel is ellátta. Arany A. László a közösségi kétnyelvűséget vizsgálva strukturalista felfogásából adódóan főként azt járja körül, hogy az idegen szavak átvétele milyen változásokat okoz a nyelvi, elsősorban fonológiai rendszerben. A szókölcsönzésekkel kapcsolatban Arany teljesen modern álláspontot képvisel, melyet Szabómihály Gizella tömören ekképp foglal össze: „Amint a szerző a tanulmány más helyén is megjegyzi, az idegen elem belépésével a régi struktúra megbomlik ugyan, de ugyanakkor új keletkezik, mely tartalmazza az integrálódott elemet is. Ez azt jelenti, hogy a kétnyelvű anyanyelvváltozat különbözik ugyan az egynyelvű anyanyelvváltozattól, de nem feltétlenül »rosszabb« nála” (1993:, 26). Következő tanulmánya nem tartozik ugyan a kétnyelvűség témaköréhez, de szorosan kapcsolódik hozzá, és hasznos tanulságokkal szolgálhat a kétnyelvűség nyelvi következményeinek kutatásában, valamint magyarázatában. Aranyt egész pályája folyamán foglalkoztatja a szlovák-magyar kontrasztív nyelvvizsgálat, s egyik hosszabb tanulmányában az egy földrajzi areában élő s ebből adódóan földrajzilag és kulturálisan is érintkező, nem rokon nyelvek nyelvhasonlításának fontosságát taglalja (K porovnávaciemu jazykovému výskumu na Slovensku. Jazykovedný sborník, I—II, 1946-1947, 390-^422). A SZLOVÁKIAI MAGYAR NYELVJÁRÁSOK KUTATÓJA Arany a szlovákiai magyar nyelvjáráskutatás fölkarolását már régebben fontos feladatának tartotta, s ennek megvalósításában jelentős lépést tett azáltal, hogy 1937 tavaszán a Šafárik Tudós Társaság nyelvészeti csoportján belül létrehozta a magyar bizottságot, s Dél-Szlovákiában megszervezte azt a nyelvjárásgyűjtést, melybe 1937 nyarán több mint negyven egyetemista és középiskolás diák kapcsolódott be, köztük a későbbi dialektológus, Sima Ferenc is. E gyűjtésben már kipróbálhatták azt a kilencoldalas, Arany által összeállított kérdőívet, melynek első oldala Horger Antalnak A magyar nyelvjárások (1934) című munkája alapján a Dél-Szlovákiára vonatkozó nyelvjárásterületeket, a magánhangzók fonetikai rendszerét és azok lejegyzését tartalmazza. Az utolsó oldalon pedig a gyűjtőknek ad gyűjtési útmutatót, lejegyzési és egyéb megfigyelési szempontokat. A közbeeső hét oldal fonetikai jellegű címszavai a magán- és mássalhangzó-jelenségek összegyűjtésére irányultak. A második, a nyolcoldalas kérdőív 1938. áprilisi keltezésű, s az északnyugati nyelvjárások kutatása számára állította össze Arany Adalbert L. (a szerző szerint). Az északnyugati nyelvjárásterület viszonylag nagy térséget ölelt fel, mivel beletartozott a Duna mente (a volt 61
