Tóth Károly - Végh László (szerk.): Emlékkönyv Arany A. László tiszteletére (Somorja, 2007)
Tanulmányok - Sándor Anna: Arany Albert László nyelvészeti tevékenységéről
ARANY ALBERT LÁSZLÓ NYELVÉSZETI TEVÉKENYSÉGÉRŐL hurcoltatásait tudományos munkásságával együtt csak húsz évvel később, elsőként Vörös Ottó mondja el nyilvánosan 1988-ban a magyar nyelvészek V. Nemzetközi kongresszusán Budapesten, s erről a konferenciáról megjelent kötetben is olvashatunk. Ezt követően Király Péter, az egykori tanítvány 1993-ban értékeli Arany munkásságát. Az említett összegző ismertetéseken kívül két enciklopédikus jellegű, egy magyar és egy szlovák kiadvány címszavában olvashatunk még egy-egy rövid összefoglalást Arany A. László munkásságáról (vö. H. Bottyánfy et al. 1993, 81; Mistrík fszerk.] 1993, 68). Arany egyes munkáiról külön-külön már jóval több ismertetés született, de ezekről majd az egyes publikációknál szólok. A nyelvtudós munkássága mennyiségileg, publikált írásainak száma alapján nem túl nagy, inkább a minősége adja meg tudományos értékét. Ezt Aranynál az adott nyelvészeti probléma újszerű nyelvelméleti és módszertani megközelítése, témaválasztása, valamint színvonala biztosítja. Nyelvtudományi kutatásait négy területen belül művelte (vö. Szépe 1970:, 214): 1. a szlovák dialektológia; 2. a magyar-szlovák kétnyelvűség kutatása; 3. a mai magyar nyelvrendszer előzményeinek szerkezeti története; 4. elméleti fonológia. A SZLOVÁK NYELVJÁRÁSOK KUTATÓJA Első publikált tanulmánya a szlovák dialektológia területéhez tartozik. Václav Vážny professzor a legérdeklődőbb tanítványait, köztük Aranyt is, 1934 és 1936 között bevonta a nyári szünidő alatt szervezett szlovák nyelvjárások gyűjtésébe. Arany az összegyűlt nyelvjárási adatokat feldolgozva 1936-ban a Carpatica folyóiratban szlovák nyelven jelentette meg. E tanulmányában Gömör szlovák nyelvjárásai közül hat Sajó-völgyi település dialektusát nyelvföldrajzi módszerre] mutatja be (Nárečia doliny Slanskej, 191-226). Akistérség nyelvjárásainak belső tagolódását változatos hang- és alaktani sajátosságaik, különösen eltéréseik alapján mutatja be. E nyelvi sokszínűséget a szerző olyan nyelven kívüli tényezőkkel hozza összefüggésbe, mint pl. a bányavidékként ismert kistérség történeti fejlődése, a betelepítések és a lakosság mobilitása. A négy évvel később megjelent tanulmánya (Striednice typu ä, ä v nárečí nižnoslanskom. In Sborník Matice slovenskej. Časť prvá. Jazykoveda. Zredigoval Ľudovít Novák. Roč. XVIII, 1940, 17-25) is a Sajó-völgyi szlovák nyelvjárásokkal foglalkozik, mégpedig nyelvföldrajzi szempontból mutatja be az ä, ä hangok különböző morfémákban való előfordulását. A félreértést elkerülendő meg kell jegyezni, hogy nem a klasszikus nyelvföldrajzi módszerrel, azaz nem nyelvi térképlapokon mutatja be az egyes kutatópontok adatait, hanem a különböző alakváltozatoknál a községek nevének rövidítését tünteti fel, s ezek alapján tesz kísérletet e nyelvjáráscsoport belső tagolódásának megállapítására. Érdekes adalékként szolgál Aranynak az a nyelvjárásgyűjtés hátterére utaló megjegyzése, hogy „A teljes anyag (értsd: az összes Sajó-völgyi szlovák nyelvjárás anyaga - S. A. megj.) értékelésére valószínűleg a közeljövőben teszek majd kísérletet, mert négy évvel ezelőtt a közigazgatási szervek túlbuzgósága ebben a munkámban megakadályozott” (18). Hogy milyen akadályokról volt szó, a továbbiakban nem derült ki. A Šafárik Tudós Társaság nyelvészeti csoportján belül Arany 1937-ben dolgozta ki azt a harminchat oldalnyi, eddig még nem publikált szlovák nyelvjárások kutatására irányuló kér-59
