Tóth Károly - Végh László (szerk.): Emlékkönyv Arany A. László tiszteletére (Somorja, 2007)
Tanulmányok - Simon Attila: Arany Albert László élete és kora
ARANY ALBERT LÁSZLÓ ÉLETE ÉS KORA ára jelenthetett meg újra a Kolon nyelvjárásának fonológiai rendszeréről a háború idején írt munkája, ezúttal Bloomingtonban, angol címmel, de változatlan magyar szöveggel.77 Noha tudományos tevékenysége felfelé ívelt, egészségi állapota a rendszeres pozsonyi kezelések ellenére 1967 folyamán gyorsan romlott. Utolsó hónapjait a rozsnyói Vajner családnál töltötte, ahol gondoskodó kezek vették körül, Sárosteleky Gyula erdőmérnök személyében pedig tudományos fejtegetéseit szívesen meghallgató szellemi társra is talált. Betegségét azonban sem töretlen optimizmusa, sem a segítő szándék nem tudta visszafordítani. A kezelőorvosa, Lőrinc dr. által 1967. október 4-én kiállított vizsgálati lap szerint már felülni is csak segítséggel tudott, testsúlya pedig 51 kg-ra csökkent. Szervezete végül 1967. október 13-án, 58. életévében adta meg magát a súlyos kórnak. ÖSSZEGZÉS Egy pár oldalas tanulmány - legyen az bármennyire is gazdag a tényekben - nem adhat valós képet arról, hogy milyen ember is volt valójában Arany Albert László. A kevés fényképfelvételek egyikén, amely fennmaradt róla, egyetemi leckekönyvéből egy jól fésült, kissé szigorú, kissé álmodozó tekintetű ifjú néz ránk. Egy 30 évvel későbbi útlevélképén a szigorú tekintet megmaradt, s csupán a szemüveg kerete lett jóval vastagabb. A vastag szemüveg mögött egy erős akaratú, életét a tudománynak áldozó és feltevő ember rejtőzött. Ennek az elhivatottságnak köszönhető, hogy noha tudományos műveltségét részben autodidakta módon szerezte, már fiatalon a szlovákiai nyelvészet közvetlen élvonalába tudott emelkedni. S ami talán még ennél is figyelemre méltóbb, miután elítélték, és hat évet a legnehezebb körülmények között munkatáborban töltött, majd egy ideig levéltárosként és muzeológusként is rendkívül hasznos munkát végzett, s miután más lehetősége nem lévén, hosszú éveket fizikai munkásként dolgozott, halálos beteg rokkantnyugdíjasként is vissza tudott térni a tudományos életbe, s utolsó éveiben ismét jelentős nyelvészeti munkákat alkotott. Szépe György jegyezte meg az Aranyról írt nekrológjában, hogy „élete utolsó éveiben derült ki, hogy folyamatos tájékozódásával jobban lépést tudott tartani a nyelvészetnek s általában a tudománynak a fejlődésével, mint a legtöbb aktívan dolgozó kollégája”.78 Kortársai még egy tulajdonságot emelnek ki vele kapcsolatban, mégpedig már-már konokságnak tűnő gerincességét, melyet Turczel Lajos egyenesen titánkodásnak nevez azzal kapcsolatban, amikor a hatvanas évek elején Arany, noha nehéz anyagi helyzetben volt, visszautasította azt a „könyöradományt”, hogy az Új Ifjúság, Pionírok Lapja, Kisépítőcímű lapok számára korrektori munkát végezhessen.79 Gerincessége okán érezhette úgy a hontalanság évei alatt, hogy az őt és nemzeti közösségét ért sérelmekkel szemben tevékenyen fel kell lépnie - tudva bár, hogy cselekedete kemény büntetést fog maga után vonni. Nem véletlenül nyilatkozta vele kapcsolatban Krausz Zoltán azt, hogy a Népi Szövetség ellen indí-77 Arany A. László: The phonological system of a Hungarian dialect. An introduction to structural dialectology. Bloomington - Haag, 1967. 78 Szépe György: Arany A. László 1909-1967. Nyelvtudományi Közlemények, 1970. 213-216. 79 Turczel: i. m. 19. 49
