Tóth Károly - Végh László (szerk.): Emlékkönyv Arany A. László tiszteletére (Somorja, 2007)

Arany A. Lászlóról szóló írások

HÁBORÚS- ÉS BÉKE-BŰNÖSÖK KÖZÖTT

Elsősorban a bányászokat gyanúsítgatták. Fenyegetőztek. Az árulóknak, a feljelentőknek a végén már 10 000 pengő jutalmat ígértek. Mi is „nyomoztunk” magunk ellen, mint légó segédkarhatalom. 1944 augusztusában a szlovákiai felkelés kitörésekor a szlovákiai Veszverésről (Poloma) volt iskolatársunk, Juraj Cervenák jött illegálisan a városba kitudakolni, vannak-e csapatösszevonások a rozsnyói völgyben. Meggyőztük, hogy nincsenek, a kaszárnyákhoz is lekísértem, nézze meg személyesen. Cervenák a sikeres kémkedés után partizánvezető lett a polomai körzetben. 1944. szeptember elsején behívót kaptam Kárpátaljára, valahová a Felső-Tisza vidékére. Nem vonultam be. Harmadikán az alsózsolcai hadkiegészítő parancsnokság Torma főtörzsőrmestere tussolta el ügyemet. Ősszel a soproni ágostai hitvallású evangélikus teológia hallgatója lettem. A front közeledésének hírére utaztam haza. A románok már lőtték Rozsnyót. 1945 január 12-én, féltve szüléimét katonaszökevénységem következményeitől, úgy határoztam, a partizánokhoz megyek. Női ruhába öltöztem, hogy kijuthassak a minden kijáratánál őrzött városból. A városvégi őrségen átjutottam, ám a Hutánál szembejött velem egy fiatal német lovas, aki incselkedve meghúzta a turbánomat. Leleplezett. Elfogtak. A kivégzésemen tanakodtak. Az mentett meg, hogy éppen egy nőt kerestek, aki a fronton keresztül hordta a híreket. Azt feltételezték, én lehetek az. Én viszont meggyőztem őket, hogy adjanak át a városban levő magyar parancsnokságnak. Két német elvitt a hadsereg-parancsnokságra, és ott minden kommentár nélkül átadott. A kihallgató tiszt épp befejezte egy fogoly román alezredes kihallgatását, megszólított: „No miről van szó, kisasszony?” Az egész terem meglepődött, mikor leemeltem a parókás turbánomat, és bemutatkoztam: Krausz Zoltán vagyok, evangélikus teológus. A hadseregbörtönbe kerültem kb. 450 fogoly közé. A szeminárium egyik termébe voltunk zsúfolva. Az embereket véresre marták a tetvek. A tetűverseny úgy nézett ki, hogy egy papírlapra helyezték az állatkákat, szemből mindegyiket a gazdája biztatta, a tetvek a hang irányába igyekeztek, a legéhesebb győzött. A hadbíróság Veszverésről hármunkat Sumiacra (Királyhegyaljára) vitt, és ott ítélkezett. Kettőt közülünk golyó általi halálra ítélt, amit még aznap végrehajtottak. Én tolmácsoltam nekik a halálos ítéletet, mert csak én beszéltem szlávul. Két ruszin családapa volt. Nyolc évi kényszermunkát kaptam, mivel a főiskolásoknak nem volt kötelező a bevonulás, de a németek fegyveresen fogtak el, hát így döntöttek. A huszonnegyedik hadosztály kiegészítő zászlóaljának büntetőszázadába kerültem. 1945. május 23-án vergődtem haza Rozsnyóra Nyugatról.-A születésnapodon. Mi fogadott?- Csehszlovákiában a magyargyűlölet szuperlatívuszra fokozódott. A „demokrata” Beneš kassai kormányprogramjának lényege: Csehszlovákiát németek és magyarok nélkül. A dobsinai bulinereket marhavagonokban indították Németország felé, aztán valahol Csehországban lemészárolták őket.- Úgy tudom egyetlen rokonunk jutott el Németországba.- Andreas Krausnak hívják, nem tudom, él-e még. Az állampolgárságuktól megfosztott magyarok számára munka, nyugdíj, iskola nem létezett. Az öregek nyomorogtak a városokban. Rozsnyó teljes férfi lakossága a kaszárnyákban raboskodott. Keresztet nyírtak a hajukba. Velük szedették le a főtéri gesztenyefák leveleit. Az ürügy, hogy a németek egy partizán tetemét akasztották az egyikre.- Téged is fellógathattak volna oda.- Egyenesen az ablakunk alá. Mondvacsinált bűnökért ítéltek el ártatlanokat.- Vagyis a béke ugyanolyan szörnyű volt, mint a háború.

495