Tóth Károly - Végh László (szerk.): Emlékkönyv Arany A. László tiszteletére (Somorja, 2007)
Arany A. Lászlóról szóló írások
AMBRUS FERENC Adósai vagyunk Rozsnyón ennek a nemes embernek. S ezt az adóságunkat eddig csak részben sikerült törlesztenünk. Hála a Vajner családnak, akiknél élete utolsó hónapjait töltötte, rengeteg jegyzete, gyűjtése maradt hátra a tanár úrnak. Ezekből a szakemberek nyilván merítenek majd az ő tudományos értékelésénél. Rozsnyón 1989-ben, születése 80. évfordulóján emlékeztünk Arany A. Lászlóra. Két évvel később, 1991-ben újra kiadtuk a Szlovákiai magyarság néprajza című dolgozatát. 1990-ben és 1991-ben az Anyanyelvi Társaság nyári szemináriumának résztvevőivel ellátogattunk a rozsnyói temetőben levő sírjához, s a jelenlevő csoportokkal emlékeztünk életére és munkásságára. Az utókor, a gömöriek, a Társaságunk egyik sürgősen elvégzendő feladata éppen e sír rendbetétele. S tervünk még egy, Arany tanár úr emberi nagyságához méltó emlékhely kialakítása, ahol fejet hajthatnak mindazok, akik tisztelik az emberi méltóságot, kiállást s ellenzik az önkény minden formáját. (Elhangzott Kolonban, 1993. június 27-én az Arany Adalbert László Emlékünnepségen.) (Megjelent: Ambrus Eerenc [szerk.]: A Pákh Albert Társaság Évkönyve 1993-1994. Rozsnyó, 1994, 121-123.) ARANYA. LÁSZLÓ A SZLOVÁKIAI MAGYARSÁG NÉPRAJZA notsniió 15SO A szlovákiai magyarság néprajza rozsnyói kiadásának címlapja 1990-bó'l 492