Tóth Károly - Végh László (szerk.): Emlékkönyv Arany A. László tiszteletére (Somorja, 2007)
Arany A. László művei
AZ ŐSMAGYAR NYELV SZERKEZETRENDJE ÉS ÉRVÉNYTELENÍTÉSE lehet és a magánhangzó előtti mássalhangzónak megjelenítése a magánhangzó szerint igazodik; a szótag tehát szoros tonális egységet alkot; a mássalhangzónak ez a jegye és funkciója azonban csak másodlagos. így például az ősmagyarban csak egyetlen érvényes k hang volt, de a magánhangzó szerint igazodó négy megjelenítéssel. A szó többnyire kéttagú és az első szótag magánhangzójának tonalitása determinálja a szó, képzett szó és szintagma hangnemiségét, tonalitását, s mint rendező jegy biztosítja egységét. A szó, illetőleg szintagma csak lágy vagy kemény, világos vagy sötét lehet, és így tovább. A jel-jelentés-jelentett viszonya általában egyértelmű, a tő és végződés általános érvényű. A szó, képző és rag értéke a nőmén és verbum kategóriájában általános és egyetemes érvényű, és a lét viszonyított rendje kategóriáinak izomorf megfelelője. A tőszó után a jel tartalmát módosító egyedi, majd általános képző áll, utána a kategoriális, majd egyedi rag következik. A mondat szerkezete az aRb, tehát az alany-állítmány-tárgy létviszony rendi szerkezete. Ugyanez a szerkezete a körmondatnak is, tehát minden nyelvi megnyilvánulásnak. Mindenben tonikusan determinált hangnemi kötöttség van. A négy graduális tonális jegy egyetemes rendező funkciójából következik a szintonikus nyelv teljes elemrendszere, általános érvénye, egyetemes rendszeressége és egyértelmű szabatossága. Ilyen volt az ősmagyar nyelv szerkezetrendje. Az ősi szintonikus nyelvű honfoglaló magyarság másodlagos, atonikus és ruptúrás szerkezetrendű indogermán nyelvű művelődési és hatalmi környezetbe került (ebbe nem értendő bele az uralo-altaizálással alakult szinharmonikus és így egyező szerkezetrendű ősszláv). Az ősmagyar nyelv germán-latin-görög mintára érvénytelenítette tővégi magánhangzóállományának és szóközépi negyedleges csökkentett magánhangzó-állományának bizonyos hányadát. Érvénytelenítette vagy egyenértékűsítette az egész negyedleges redukált á-n sor állományát. Mindennek következményeként érvénytelenítődön sok szótagja, a szótagnak C + V szerkezetű nyílt tonikus egysége és szintonizmusa: zárt szótag alakult. Az érvénytelenített szótagnak prozodikus érvényét a megelőző szótag minőségi vagy mennyiségi teljesebbé válása jelezte. A magánhangzó értékérvénye elsődleges és domináns maradt, továbbra is determinálta a szó minden magánhangzójának tonalitását, vagyis magánhangzó-harmónia érvényesült. A lágy-világos ä, e, i és a kemény-világos ä, I, Ď, sorozat egyenértékűsítésével vegyes hangú szótípus alakult, és korlátozta a magánhangzó-harmónia érvényét. Az apokópával és szinkópával alakult zárt szótagnak következménye lett: a) A szótagvégi mássalhangzó megjelenítésében is önállósul s visszahatóan hasonít; megjelenítési változata még sokáig reflektálódik a helyesírásban. - b) A zöngétlen mássalhangzónak magánhangzóközi helyzetben alakult zöngés változata szótagvégen önálló értékérvényt nyert; kialakult a zöngés mássalhangzók korrelativ rendszere. - c) A palatalizált ň, ľ, ť változat palatálissá értékelődött: ny, ly, ty. - d) A k, p, t mássalhangzó átértékelődött: x, f c hanggá. Mindennek következményeként magánhangzós és mássalhangzós kvantitatív korreláció érvényesült és rögzítődött a hangsúly. Ez az ómagyar nyelv szerkezetrendjének domináns jegyrendszere. (Megjelent: Imre Samu-Szatmári 1st\>án [szerk.]: A magyar nyelv története és rendszere. A debreceni nemzetközi nyelvészkongresszus előadásai. 1966. Budapest, 1967, 67-70. /Nyelvtudományi Értekezések, 58./ 307
