Tóth Károly - Végh László (szerk.): Emlékkönyv Arany A. László tiszteletére (Somorja, 2007)
Arany A. László művei
ARANY A. LÁSZLÓ Az azonosság, viszony és rend elve szerint fönnálló nyelv előföltétele az alsóbb fokon az ok-mód-cél elve szerint létező nyelvalkatnak, az pedig a hatás-idő-tér szerint megvalósuló beszéd valóságának. Vagyis: a nyelvalkat és beszéd szintén a korrelativitás elve szerint fennálló egyezés, részleges azonosság (Gleichheit); a kettő a potenciális egyetemes nyelvben implikált, a korrelativitás (előföltétel—föltételezett) függő viszonyában áll, annak fölé, illetőleg alárendelt két tagja. A nyelv teljes általános, egyetemes és állandó, tehát konstans jelviszonyrend, a nyelvalkat a nyelvtől függő részleges, általános és egyetemes, valamint viszonylag állandó jel-viszonyrend, a beszéd részleges, viszonylagos egyedi jel-viszonyrend. A tárgy szempontjából: a nyelvalkat (Sprachgebilde) a létviszonyrenddel megfelelően, izomorfan korrelativ általános jel-viszonyrend; a beszéd többes, de többnyire egyes tárggyal korrelativ vagy korrelált hangviszonyrend. Mindebből következik: a nyelv (Sprache), a nyelvalkat (Sprachgebilde) és a beszéd (Sprechakt) nem különböző lényegű, mert a nyelv előföltétele a nyelvalkatnak és ez a beszédnek. A három rend között létbeli, tehát logikai prioritás van, a nyelv és nyelvalkat nem csupán érzéki élmények elvont jelrendszere, a beszédnek, illetőleg nyelvalkatnak alanyi absztrakciója, nem csupán viszony-érvény, vagy rend-érték, hanem fölsőfokú jelenségnek viszonos és a külső lét-viszonyrendnek (vagy részrendjének) korrelativ, állandó, illetőleg relativen állandó jel-viszonyrendje. A nyelvnek tehát van konstans, állandó, egyedtől független előföltétele: a szonikus jelenség-viszonyrend; ez magyarázza meg a világ minden nyelvének részleges azonosságát, hasonlóságát (Gleichheit), elem- és formagazdagságának egyezését (konformitását), egyetlen rendbe tartozását (koherenciáját), strukturális determináltságát. Minden közösségi, nemzeti nyelv (Sprachgebilde) ugyanazon általános előföltételnek: a szonikum-viszonyrend nyújtotta lehetőségnek részleges jelfelhasználása emberi egyediség, közösség által. Egy-egy nemzeti, közösségi nyelvalkat a konstans szonikus viszonyrendnek (Sprache) más-más részrendjét használja fel. A konstansoknak nemcsak 1. hangjelenségei kötöttek, hanem 2. lehető viszonyai és 3. e viszonyok szerinti rendje is. A nyelvi konstansok függetlenek minden nemzeti, nyelvi közösségtől, teljes, általános és egyetemes lét- és emberi előföltételei minden viszonos nemzeti, illetőleg közösségi nyelvnek mint következménynek. A strukturális determináció határozza meg a nyelvi lehetőségeket, a szonikumban implikált nyelvi elemeket, a külső fizikai és a belső pszichofizikai adottságok szerint determinált explikálható elem-viszonyrendszert, vagyis szoném-viszonyrendszert és a szonémek komplikációjával adódó minden viszonyrendet, sorrendet. A világ minden nyelve ugyanazon hangjelenségnek: a szonikumnak impliciten vagy expliciten szétvezetett viszonyrendjét, illetőleg valamely részrendszerét alkalmazta a jelenségek jelölésére; ez a legáltalánosabb állandó, konstans hangjelenség rendje, melynek változóit értékekkel helyettesíti be egy-egy nemzeti, illetőleg közösségi nyelv - vagyis másmás tartalommal telíti, azaz más létjelenséggel korrelálja. A nemzeti, közösségi nyelvek tehát a többszörösen lefokozott egyetemes, potenciális jelviszonyrendnek (Sprache) részrendjei. Az emberiségnek bizonyos közössége mint relátor a kölcsönös megfelelés viszonyába állítja, korrelálja (párhuzamosítja) a szonikumrend, a nyelv lehetőségeiből kiválasztott elemek részrendjét a dolgok, a jelenségek világának bizonyos képzetrendjével. Ez a párhuzamosítás célirányos, intencionális: a világ célba vett részének megragadására irányul a többé-kevésbé izomorfan korrelált szonikus jel-viszony276
