Tóth Károly - Végh László (szerk.): Emlékkönyv Arany A. László tiszteletére (Somorja, 2007)
Arany A. László művei
A SZLOVÁKIAI MAGYARSÁG NÉPRAJZA retlenek, azonban itt jelentkeznek a legélesebb formában. A házasságkötések vagy a falu szűk keretén belül valósulnak meg, vagy nemzeti, helyesebben faji keveredést eredményeznek. Közvetlen városi eredetű szállományokat alig találunk. E községek népdalban gazdagok és változatosak. A nép teremtő ereje még fejlődőképes. A dalok pentatonikus, eső dallamú jellege általános. Ezen ősi réteg mellet ott él az újabb népdalstílus is. Különösen a kétnyelvű községek dallamanyaga gazdag újabb változatokban. A magyar népi művelődés egységét bizonyítják itt is a gazdagváltozatú balladák. Az egységes és hagyományos rendszerű nyelvjárás Hardicsán és Szaláncon alapjában egyezik a köznyelv rendszerével. Különbség csak ö-ző jellegében van; pl. embör, lesök, monyok stb. Magyarbőd nyelvjárásának rendszere azonban sokban hasonlít a Nyitra vidéki nyelvjárások rendszeréhez, illetve a gömöri nyelvjárásokhoz. Ajakhangú hosszú a, rövid nyílt à és lágy ly jellemzik; pl. látás ván - holdvilág van. Osies jellegűek a hasonló alakok: jó estvét, üdnep, vaodnaok, késvei stb. Magas színvonalú e községek tárgyi művelődése. A művészkedésnek különösen két ágában tűnnek ki: a fafaragásban és a szövésben. A fafaragás legszebb értékeit a temetők rejtik. Gyönyörű, hatalmas és magas gonfák (fejfák) díszlenek a sírok fejénél.-Keleties formalátású fafaragásokkal díszesek. A magyarbődi temető sírjainak lábánál még két kisebb gonfa díszük. Hatalmas, konok pogánysággal merednek itt a komoly méltóságú gonfák százai. Szép fafaragásokkal díszes és ólommal kiöntött guzsalyt készítenek. Egységes mintával és technikával „bicskával kirajzolják" a jármot és a képrámát. A legegységesebb építészeti jellege Magyarbődnek van. A házak mellett mindenütt egységes építésű, alakú és faragású, hatalmas, erős kapuk állnak. A házak építésmódja is egységes, mind a sárházaké, vályogházaké, mind a kócsbarakott faházaké. A régi házak szalmafedelesek. A városi stílusban épült házak is megtartják a ház belső, hagyományos tagoltságát. Az elsó'ház után a pitvar és a kantora következik. A pitvarban még ma is megtaláljuk a szabadkéményt. A belső házban már csak ritkán látható a magas ágy és az „ágylepüdő” (szőttes ágytakaró). Már a „kabola” (boglyakemence) is eltűnt. Sok házban a faragó gazda készítette bútor díszük. A népi művészet legtökéletesebb kifejezését a szövésben éri el. A régi, eredetibb szőtteseknek sajátos művészeti szerkezetük volt. A díszítés vörös pamuttal történt. A motívumok geometrikus, később virágos jellegűek voltak. Újabban erősen jelentkezik a városi hatás. Elmaradt a hagyományos szerkezet, s tobzódnak a színek. A régi szőttesek a ládába szorultak. Hagyományos formájukban és küldetésükben a falusi szegénység életét gazdagítják. A szőtteseket csíkokra, hímekre szövik. A csíkokon belül vannak a rózsás, virágos (virágosa), csillagos, koszorús (koszoró) minták. Legfejlettebb technikára vallanak a háromnyomókás és négynyüstös mintás szőttesek, mint az abrosz, ágylepüdő', kiskendó', hajdka, szakácskendó'és vőfélykendő. A szőttes mellett sajátos jellegű még a női hímzés. Egységes szerkezetű díszítésként a női ingváll gajiérkáján (ingujj-galléron), pecökjén és a férfiing gejiérkáján található. A varrás, hímzés faja a köröszke (keresztöltés), újabban azonban gyakori a szálöltés és a huroköltés. A varrás mintája: mestörke, tödzés, rózsácska, virágosa és rozmaring. Szinte mindig fekete. Sajátos népviseletét Magyarbőd őrizte meg. A többi községben csak a legöregebbek és a szegények viselik a hagyományos viseletét. Fényös lajbi, kitli (testhez álló, négynyüstös, házi szövésű, zsinórral díszített) kabát, négynyüstös forgatott nadrág, vágott szárú csizma volt a férfi viselete. Az asszonyok viseletének darabjai: fejkető, keszkenő, lajbi, vizitke, ka-257
