Tóth Károly - Végh László (szerk.): Emlékkönyv Arany A. László tiszteletére (Somorja, 2007)
Arany A. László művei
KOLON NYELVJÁRÁSÁNAK FONOLÓGIAI RENDSZERE 2. A fonéma váltakozhat többdimenziós ellentétben álló korrelációs sajátság nélküli fonémával, pl. [borjú-borjas, gyapjú-gyapjas], Kolon nyelvjárásának megfelelően megtaláljuk itt az [ó-a] váltakozást is a [hosszú-hosszássán] féle típusokban. 3. A fonéma váltakozhat fonémacsoporttal: az [d, ő] fonéma váltakozhat az [-óva, -öve] fonémacsoporttal, pl. [ló-lovat, kő-köves]; az [ó, ő, é-ava, eve] váltakozás van pl. a [hó-havas, tó-tavat, hő-heves] típusú szavakban; az [ú, ü-uva, iive] váltakozást találjuk pl. [szú-szuvas, fű-füves] típusú szavakban. 4. A fonéma váltakozhat hanghiánnyal, pl. [bokor-bokrot, végez-végzem, énekel-éneklik.2117 Kolon nyelvjárásában váltakozhatnak az aplikális alapsor dentális és palatális rokonsorainak egydimenziós proporcionális ellentétpárjai, pl. [tenne-tennyi, mondáná-mondányi, ütöm-Utyi, derengölöm-derengőlyi]. Váltakozhatnak a rezonans korreláció foncma-párjai, pl. [ádok - unnák, házudok — házunnyi] stb. Gyakori a [szidok -sziliák] típusú váltakozás. Váltakozhatnak az elszigetelt egydimenziós ellentét-pár tagjai, pl. [hír - hílláp, tárol - tálló, várok — vállák, merik — megmillek] stb. Említettük, hogy a morfémák száma véges és meghatározott. Ezzel szemben a morfémáknak nemcsak a számbeliségük kötött, hanem gyakran a morfémában elfoglalt helyük is. így pl. az nn/nny típusú mássalhangzós morfémák és a fonémacsoporttal váltakozó ó, olova, öve típusú morfémák csak a morfonéma végén állhatnak. A többi magánhangzós morfonéma előfordulása már összetettebb törvények szerint igazodik. A magánhangzós hosszúsági korreláció fonémapárjainak váltakozása a tőmorfémának minden kombinációs helyén lehetséges. Ezzel szemben a többdimenziós ellentétben álló morfonémák váltakozása már megint csak a tőmorféma végén lehetséges. A fonémának hanghiánnyal való váltakozása a morfémák utolsó szótagjára korlátozódik. Végül a fiiggvénycs váltakozás csak a tőmorfémának nem első szótagjában és az enklitikonokban, a végződésekben lehetséges. A morfonémák váltakozásának rendszere sajátos egyedi jelleget kölcsönöz egy-egy nyelvnek. E váltakozás rendszerének jellege szerint minden nyelv különbözik egymástól. A morfonológia fő feladatai: 1. a morfémák fonológiai struktúrájának megállapítása, 2. a morféma-kapcsolódások következtében keletkezett kombinatórius hang váltakozásoknak megállapítása, 3. a fiiggvényes morfológiai hangváltakozás megállapítás, 4. a morfológiai funkcióval bíró hangváltakozások megállapítása.207 208 A többféle morfémafajtával rendelkező nyelv morfémafajtái sajátos hangjelleggel és hangszerkezettel bírnak, s típusokba tömöríthetők, Típusokban leggazdagabb a tőmorféma. A magyar nyelv névszótöveit és igetöveit vizsgálva a következő jelleget állapíthatjuk meg: a magyar nyelv tőmorfémái nagy általánosságban a ragozatlan alapalakokban mássalhangzókra végződnek. A magyar nyelv tőmorfémáinak mássalhangzós végződése történelmileg a tővégi magánhangzók defonologizálásával alakult ki. Kivételt nagyjában csak az [ó/ő, u/íC] végződésű főneveink és mellékneveink tesznek, továbbá az idegen eredetű szavak. Történelmileg azonban ezek is a [ij, j, 8, h] fonémák defonologizálásával alakultak.209 207 A magyar nyelv morfológiai váltakozásának első morfonolőgiai rendszerezését Lazicziusnál találjuk. Vő. Bevezetés a fonológiába, 31. 20X L. TRUBETZKOY, TCLP 4. 161-62. 209 GOMBOCZ Z. Összegyűjtött Művei, II. köt. 94. 213
