Tóth Károly - Végh László (szerk.): Emlékkönyv Arany A. László tiszteletére (Somorja, 2007)
Arany A. László művei
KOLON NYELVJÁRÁSÁNAK FONOLÓGIAI RENDSZERE kai összevetve meg kell állapítanunk, hogy Kolon nyelvjárásában az [éj fonéma funkciójának nagy részét az \í\ fonéma látja el. Az [é] fonéma sok szóban a fölsó' művelődési szállományt jelzi. Amely szónak megtaláljuk az [í\ fonémájú alakját is, ott az [éj fonémájú alak fölső művelődési szállományt, és elsősorban a művelődési stílusban, a templomi, ünnepi, szónoki és iskolai stílusban fordul elő. Az idegen szavakban az [é] fonéma a szó idegen eredetét jelzi. Egytagú névszótövekben: [én; énnekem; nékik; és nágy’on; három évig; mész; kéz; hét; élléss; szén, név, ásónyél], [födél] (művelődési szó), [réz, béli, bél less, bölcsőbélyi, fálubélyi, dér, éhess, ész, jég]; évót bévölve] ’csudálkozva’; [cél, éfébe; leszëgyik]/ [ég] ’menny’; [áz égén; tán éhessek vótátok; áz én nyákám; én kimáráttám, ényis, hájén inník]. Az [én] személynévmás sohasem jelentkezik más alakban. Hasonlóan az [ás]: [és éménnek, és ma viszik]; [tizennígy évess]; [kétféle, fédecit]; [két fél; fél ingém; àzon à héten csütörtökön, égy hétyig], A [két] számnév mindig csak ebben az alakjában jelentkezik: [két koronát, két széme]; [két kerékén, két dorozsbá, két szögire, á két fél]; [légy] ’rovar’; (ezzel szemben a [lígy] a [lenni] igének fölszólító módja); [/év]. A [még, mégis] szavaknak nincs más változatuk: [még, mégis, mégollyán, mégsém]; [mén] ’ló’; (ezzel szemben a [min] a [menni] ige jelenidejű alakja); [mért]; [szék] a gyakoribb [szik] mellett; [szél; árt ánnák á szél]; [téj, kecske téj; tél, téliződ; télyi-nyári; vé bétoj; [széllés], de [szílés csipkéss]. Többtagú névszótövekben: [bérmákérésztánnyá], de gyakrabban: [birmàkërësztànnyà], [bérmâlâsi] (a templomi stílusban); [csészét; Erdélyi József; Jézus; másképpen; ösvény]; [kökényszémo] a dalban, de különben [kökíny] ; [á málészájó; tüstént, kötél, levél, fenék, ményétke, veréb, egyéb, gége, cseléd, vélé; vénásszonnák]; [kényér — kényír; szekér - szeker; ösvény, kerék, tehén — teheri]. Az [é] fonémát találjuk az asszonynevek [-né] képzőjében: [szakâcsnéjât; kocsmârosné]. Az egyesszámú birtokjeles alanyeset birtokjele az [-é]. Pl.: [kijé ez]. Különben lásd az [/]-nél! A birtokos személyragozás kötőhangja magashangú tő után gyakran [-é-]. Pl.: [János szeretőcském; kövecskéje]. Az [e, é, é] tövű névszók tárgyragjának kötőhangzója az [é]: [csëppecskét széréncsét ad néki; jó jestét, kecskét; hállotta áz igét]. A magashangú töveknek [-nél] határozóragja többnyire polifonématikus értékű [é]-re végződik: [ebidné, á temetőné; à vőlegínné]. Az eredményhatározó magashangú tövek után többnyire [-é, -jé]; [kórójé változik; gyisznójé vát ä zsidó; tejjé, többé]. Az ok- és célhatározó ragjában mindig [é] fonéma áll: [mér tiltyá, de azért, ném másér; szerelőm kedvejér; szerelémér, rosszér]. A határozóragok személyragos alakjában [é] fonémát találunk a következőkben: [belém; kicsiny nékém ez ä ház; nékéd várrom; jó széréncsét néki; íjjé vélem; Isten teveled]. A névutók közül a következőkben: [elé, felé, mellé, köré, közé; urak elé béillené; ményásszony elé]. Az [-5] denominális melléknévképző előtt: [csipkés levelire]. Az igetövekben: PL: [él-é még; Isten éltessén] (a művelődési stílusban, különben [;'/]); [nem ír ez ä legíny; pipá bagót ér; áki értyi, ért] (ezzel szemben [írt, elírt] valamit); [értém á ...; ánnyit kérdez, kérlek, kérté; ha még nem fér; rám tér énrám] ’rám fér’, [kérdém]; [zsemlével étettyiik; ígérem]; [vél] ’gondol’; [szédmágdnák]. 171
