Tóth Károly - Végh László (szerk.): Sociography 2012. Szociográfia a magyar-szlovák határ mentén 2012 (Somorja, 2012)

Tamáska Máté: A külvárosok hídja

főváros közötti közlekedési folyosó ugyanis ma már jóval több, mint egyszerű szállítóútvonal. Szinte teljes hosszában egy termelési térré kezd összenőni, amely tér a hagyományos városi ipari-kereskedelmi zónákat kiszorítva a gazdasági termelés logikáját diktálja (lásd: Hardi Tamás-Tóth Károly (szerk): Határaink mentén — A szlovák—magyar határtérség társadalmi-gazdasági vizsgálata, 2009). Manuel Castell fogalmaival élve a Duna innenső oldala egy áramló tér, amely fizikálisán itt van ugyan, de amely kapcsolatait, érdekeit és függőségeit tekintve a világot átszövő gazdasági hálózat részének tekinthető (Crisis, Planning, and the Quality of Life, Managing the new Historical Relationships between Space and Society, in: Society and Space, 1983). A letelepülő Nokia és kistestvérei megtestesítette újkomáromi gazdasági modell tehát a rendszerváltás utáni sikertérségek sajátja. Vele szemben ott van Révkomárom a maga túlfejlesztett nehézipari örökségével, de főképp gyenge infrastrukturális kapcsolataival a nemzetállam „sikeresen globalizálódó” térségeihez. A gazdaságföldrajzi elemzők végül már minden különbséget erre az adottságra vezetnek vissza, a déli városlakók magasabb jövedelmét, és azt is, hogy délen egy főre vetítve sokkal több a kisüzlet.

Bizonyára sok igazság van az ilyen elemzésekben, de talán nem a teljes igazság. Mert pl. a boltok számát nem csak a kereslet-kínálat piaci törvényei alakítják, de az emberek mentalitása is. Azt, hogy a fele akkora Dél- Komárom tömve van boltokkal, olyannyira, hogy az Igmándi úton a kirakatok szinte ráfolynak az emberre, én nem tudom egyedül a Nokia megjelenésével magyarázni. A túlpart sincsen annyira messze, hogy a hoszszú ideig észak felé lejtő árindexek ne tudták volna átcsábítani az embereket. A gazdasági logikát azonban felülírja a mentális örökség, amely a magyar oldalon a késő-kádári világban már évekkel a rendszerváltás előtt megteremtette az állami résekben megélni tudó kisvállalkozó típusát. Ma ugyanez az embertípus a nagy gazdasági rendszerek hajszálereiben próbál levegőhöz jutni, árut hoz és visz, számlával vagy anélkül, ahogy a helyzet megkívánja. Főképpen azonban panaszkodik és panaszokat hallhat.

Szükség van ezekre a panaszkodásokra, mert ugyan nem lendítik előre a világot, de vigasztalják a résztvevőket. A ruhásboltok, fodrászok, kozmetikusok panelgarázs abc-k voltaképpen a kisvárosi nyilvánosság terei, a női nem kocsmái, ahol a vásárlás és a szépítkezés csak ürügy a találkozóra. Miközben egy ilyen, a nagy „marketekhez” képest méregdrága kisboltban próbálok összeválogatni egy elfogadható áru reggelit, körülöttem zajlik az élet. Ismerősök ismerősöket köszöntenek, beszámolnak a gyerek betegségéről és gyógyulásáról. Általam nem ismert helyek és nevek félszavakból álló összefüggéseit próbálom megérteni, sikertelenül. Csak így betoppanva

92