Tóth Károly - Végh László (szerk.): Sociography 2012. Szociográfia a magyar-szlovák határ mentén 2012 (Somorja, 2012)
Tamáska Máté: A száműzetett Nepomuki János
A csehszlovák lakótornyok népe Az óváros mellé akkoriban felnövekvő' új Torna a maga provinciális kis lakótelepével, gondos kiskertek közepén felszökő emeletes családi házaival gazdagabb is, ápoltabb is, mint a történeti város. A szocialista évtizedekben kiépült kertvárost a helybeliek saját magukat is megmosolyogva, „ki mit tudnak” nevezték el. A cementgyár mellett a csehszlovák ipari kiegyenlítés jegyében megvalósított szlovák vastüdő, a Kassai Vasmű, jól fizetett munkahelyek ezreit hozta magával. A gyárban dolgozók kedvezményes áron vásárolhatták az acélárut, ami a hullámlemez kerítések képében ma is ott kísért a legeldugottabb falvakban is. Magán Tornán a cementgyárnak köszönhetően kevesebb volt a vasas ingázó, így a hullámlemezek száma sem oly magas, mint tőle keletre. Az parasztváros életébe a hatvanas évek közepén berobbanó iparosítás azonban minden korábbinál erősebb építési konjunktúrát vont maga után. Ráadásul a városképi bajokat fokozandó, a megboldogult Csehszlovákiában, ahol a Sumavától az Alacsony-Beszkidekig egymást érték az erdőségek, a fa „stratégiai árucikknek” számított, ezért drasztikusan korlátozták annak építési célú felhasználását. Országos pályázatokon érlelődött ki az a „tiszta és őszinte” mérnöki forma, amely lapostetős megoldásával, betonszürke homlokzatával, emeletességével, tízszer tíz méteres alapméretével oly egységbe kovácsolta a hosszúra szabott országot, hogy közel húsz évvel a válás után is letagadhatatlanok az együtt töltött évtizedek. Mikor először végigsétáltam a „ki mit tud” lakótornyai között, szinte orromban éreztem a nem is oly távoli ország szagát, amely — mint mondják — a Skodákból szétáradva itatta át a mindennapokat. Dacára az Euró használatára gyártott vadonatúj pénztárcáknak, a rendszerváltás után felépített színes családi házaknak, Torna ma is inkább csehszlovák város, ahol kicsit még minden otthonos benzin szagú. Magyarsága is csehszlovákos. Egy idős néni szerint „ő nem igazi magyar, és nem is igazi szlovák”. Magyar még a háború alatt volt, utána szlovákabb lett a dunajeci tutajos tótnál is, ma meg már jobban örülne, ha nem is kérdezné senki, ki népe is ő valójában. Tíz évenként azért hivatalból is rákérdeznek, innen tudom magam is, hogy a háromezres Tornán 2001-ben hivatalosan ugyannyi magyar, mint szlovák élt. Mellettük igen jelentős, közel tíz százalékos volt a magukat romának vallók részaránya. A számok azonban csak a felszínét mutatják a háromnemzetiségű városban megfigyelhető etnikai átrendeződésnek, amelyet a magyarság erős asszimilációja és a cigányságnak a statisztikánál nagyságrendekkel erőteljesebb jelenléte 38
