Tóth Károly - Végh László (szerk.): Sociography 2012. Szociográfia a magyar-szlovák határ mentén 2012 (Somorja, 2012)

Matkovich Ilona: Szikszó - szocialisták és jobbikosok a polgármester mögött

— sorolja Lipcsei Csabáné. Az asszony a biztosítótól kapott pénzből és test­vérei segítségével valamennyire renováltatta a házukat, de új hűtőre, mo­sógépre és ruhásszekrényre nem telik. Tudja, hogy mostanra kiürült az adományelosztó hely, de reméli, egyszer műszaki cikkek is érkeznek. “Az első árvíznél még azt az ígéretet kaptuk, hogy teljes egészében ren­dezi a kormány a magántulajdonban keletkezett károkat, utána született a kormányrendelet, amely szerint leszűkült az erre fordítható keret — mondja Füzesséri József. - Időközben kiderült, hogy csak az összedőlt há­zakra jut a központi pénzből, az egyéb károkra nem. Mi idejében lehívtunk 30 millió forintot a vis maior pénzből, de a felmérések alapján kétszázmil­lióba kerülne a megrongálódott házak rendbetétele. Szikszón tehát a négy összedőlt ház kivételével mindenkinek a saját költségén kell helyreállítania az épületét. Három család már talált új otthonnak alkalmas épületet, a ne­gyedik csak szeptember elsején kapta meg a rábólintást arra, hogy épít­kezhet. Ennyi pénzből azonban még Borsodban sem lehet házat építeni, ehhez kölcsönt kell felvenni, mint ahogy annak a képtelen elvárásnak sem lehet eleget tenni, hogy idén október 30-ig be kell fejezni az építkezést” - jegyzi meg a polgármester. Buri Géza otthonát május 17-én elmosta a víz. Buriék öten laktak a csa­ládi házban. Az öttagú család három tagja, a fiatalok és nyolc hónapos kis­lányuk négy hónapja rokonokhoz költöztek, az idős házaspár pedig, védve megmaradt értékeit, a budival egybeépített kamrahelyiségben húzza meg magát. A rokkantnyugdíjas aszszony és nyugdíjas férje egyelőre nem köl­tözhet, mivel a biztosítótól és az önkormányzattól kapott pénz együttesen sem fedezi a tőlük kettővel arrébb kinézett ház vételárát. “A májusban ki­utalt százezer forintos gyorssegélyt most levonják az önkormányzattól ka­pott támogatásból, és az adásvételt intéző ügyvédet is nekünk kell kifizetni, így százhatvanezer forint hibádzik a vételárból, amit nem tudunk kipótolni, pedig jön a hideg, mi meg még mosakodni se tudunk — sírja el magát az asszony. A víz először végigseperte az állatifehérje-feldolgozót, utána ön­tötte el a várost. Tartottunk a fertőzéstől, mindenki folyamatosan hipózott, fertőtlenített, de mi kénytelenek voltunk belemenni a derékig érő vízbe, hogy mentsük, amit lehet. Nekem sürgősen kórházba kéne mennem, de nem merem itthagyni ezt a kevés holmit, amit még fel lehet használni” - mondja a cukorbeteg nő feketedő, elfertőződött lábát mutatva. 34

Next

/
Thumbnails
Contents