Tóth Károly - Végh László (szerk.): Sociography 2012. Szociográfia a magyar-szlovák határ mentén 2012 (Somorja, 2012)
Molnár Kriszta: Csak hogy tudjuk, mi mindennek köszönhető az Élet
lódott, többrendbeli nagypapai varráson és egyéb javításon túlesett, köszöni szépen, jól van), még akkor sem vette le a kezéről, amikor sietve átnézte az Új Szót és elolvasta benne a sportrovatot. Ma is emlékszem a képre, hogy nézett ki a címlap akkoriban. Nem értettem, hogy azokat a perceket a napból, amikor nem velem játszik, miért az újság olvasásával tölti, mi lehet neki abban annyira jó, hogy arra az időre elhagy engem. A piros színű, hajlított vas újságtartó épp nekem szemmagasságra volt rögzítve a falon, odaálltam elé, mert kíváncsiságom, amelyet akkor még nem ölt ki semmiféle iskolarendszer, olyan mértékű lett egy idő után — elevenen él bennem most is az érzés —, hogy addig bámultam a betűkre koncentrálva az újságot, mígnem egyszercsak látni kezdtem, hogy mi van oda írva. így tanultam meg olvasni, öt éves lehettem akkor. Van egy barna kordbársony zakó, amely az övé volt, tarisznyás-bölcsész koromban hordtam sokat. Amikor megtaláltam, zsebében egy városi buszjegy volt azokból az időkből, amikor minden nap elvitt engem a törpés parkba. A buszjegyen felirat: Starostlivo uschovajte! Úgy lett, őrzöm máig is. Hat éves koromig kísért el fizikailag, az elsős évnyitóm napján volt a temetése. Azóta máshogy kísér. Költözünk tehát, mint mondtam, napok, hetek óta, már csak pár nap van az átadásig, és végeláthatatlan mennyiségű elhurcolni, elbúcsúzni, elengedni való. Van, amit már lebontottunk és darabjaira szedtünk, van, ami még érintetlenül áll és van, ami eddig sosem látott kapukat nyitogat a múlt felé. Például a doboz, nagymama doboza, amelyben sok egyéb mellett egy levélre bukkanunk. Nagypapa édesanyja, 1942 nyarán kérelmezi a magyar királyi honvédelmi miniszternél, hogy engedjék őt haza a háborúból: Nagy méltóságú M. Kir. Honvédelmi Miniszter Úrnak Budapest Kegyelmes Uram! Alulírott mély alázattal kérem Kegyelmességedet, miszerint Gábris Béla c. őrvezető nevű fiamat, aki jelenleg a M. Kir. 52 számú honvédgyalogezrednél, a keleti harctéren katonai szolgálatot teljesít, mint családfenntartót a harctéri szolgálat alól felmenteni kegyelmeskedjék. Legalázatosabb kérelmemet bátorkodom az alábbiakban indokolni. Férjem, Gábris János a világháborúban 1914. évben hősi halált halt és így hadi özvegy vagyok. József nevű fiam, aki családfenntartóm volt, 1942. június hó 28-án elesett és a tábori lelkész (Tábori posta 216/02) értesítése szerint Kulikovka községben lett eltemetve. A kérelmezett Béla nevű fiam, 15
