Liszka József (szerk.): Kürt egének tündöklő csillaga. Emlékkönyv Danczi József Villebald OSB születésének 100. évfordulója alkalmából (Komárom-Somorja, 2010)
Szemelvények Danczi József Villebald kürti vonatkozású munkásságából
A kürti nyelvjárás hany tana 17 birtokos személyragok a-ja: unok-a, az ő unoka (ásbóth 0., Szláv szók a magyar nyelvben 35, 37). Az is lehetséges, hogy a leggyakrabban előforduló alakban (birtokos jelző esete: vnuka, vele azonos később a tárgyeset is) vették át őseink. A szóközépi o pedig o-t adott a magyar nyelvben : mohi' > moh, r'"ži>>rozs stb., s ezeket úgy találjuk a kürti nyelvjárásban is, mint az egész magyar nyelvterületen. A magánhangzók vizegálásánál megfigyelhettük azokat a jelenségeket, amelyek más vidékek, más községek nyelvével szemben jellemző tulajdonságai a kürti nyelvjárásnak. Ezeket a jellegzetességeket négy csoportba lehet összefoglalni: 1. A gyakori é ^ í megfelelés, vagyis í-zés. 2. Az el hangpár e-ben realizálódik. 3. A ragok kötőhangzója zárt magánhangzó Hovakot, s zöllököt). 4. A pótlónyújtás gyakorisága. B) Orrhangú magánhangzók. A magyar nyelvjáráskutatással foglalkozó nyelvészek között eldöntetlen vita van a felől, hogy van-e nyelvjárásainkban orrhangú magánhangzó. A kürti nyelvjárásra vonatkozólag is fennállhat ilyen kétely, amíg alaposan át nem kutatjuk. Csüry Bálint: MNy. XXXI, 182—3 azt állítja, hogy két helyzetben lehet szó orrhangú magánhangzóról: a) két orrhangú mássalhangzó között álló magánhangzó esetében; b) ha magánhangzó után álló orrhangú mássalhangzót spiráns vagy liquida követ. Csüry szerint ilyen helyzetben a magánhangzó orrszájhangzóvá hasonul, az orrhangú mássalhangzó pedig elvész: tehéliús, kilódik. Tehát a tehéhús szó kiejtésénél nyílt az orrüreg, és észrevehető, hogy az e haugszíne más, mint pl. az é hangó. Csüry megfigyelése szerint az n hang kimaradása is érezhető. Horger Antal más nézeten van. Szerinte ilyen szavakban, mint: van, hám, kicsiny stb. a magánhangzók nem igazi orrhangzó magánhangzók, hanem csak orrhangú színezetűek, és kijelenti, hogy ő eddig sehol nem talált a magyar nyelvjárásokban orrhangú magánhangzót. Horger szerint igaz az, hogy „orrhangú mássalhangzók előtti magánhangzók képzésekor mindig lazább a lágyíny zárja, mint szájhangok előttiek képzésekor“ (MNy. XXXI, 113; idézve Magyar Nyelvjárások című munkája 67. §-ból), „úgyhogy az artikulációs levegőnek egy minimális része ilyenkor áthatol az orrüregen, és az így artikulált orrhangú mássalhangzó előtt álló magánhangzó ennek következtében gyönge orrhangzós színezetet kap“ (MNy. XXXI, 113). De ez így van nemcsak a nyelvjárásokban, de a köznyelvben is. Azonban ezek nem igazi 2
