Liszka József (szerk.): Kürt egének tündöklő csillaga. Emlékkönyv Danczi József Villebald OSB születésének 100. évfordulója alkalmából (Komárom-Somorja, 2010)
Utószó helyett
egyéb akadályozó tényezők mellett közlési auspiciumai sem ösztönözték. A nyelvészet szeretete közel hozta annak igen sok, kisebb - nagyobb rangú művelőjéhez is, közülük ne egyet mondhatott jó barátnak. A „nagyok” eltávozása - mint mondta - egyre nagyobb hiányérzetet okozott belső világában. Amellett, hogy összeforrt a benediktinus életformával (ez egyébként az ő fogalmazása Sámson Edgár jellemzésére), életszemléletében mintha az Adygondolat vezérelte volna, hogy „jaj annak, aki kihull a Mából”. És csakugyan, az élet változó körülményei között is mindig tudta, hol a helye, hogyan kell helyesen cselekednie. A németektől megszállt Pannonhalmán nemcsak az ott működő Nemzetközi Vöröskereszt tevékenységét segítette, de megtanult oroszul is, így a felszabaduláskor már a Vár orosz tolmácsa lehetett. Általános iskolák számára készült orosz nyelvkönyve 1947-ben jelent meg. Mint jó katona állt mindig azon a poszton, ahova az élet parancsolta, még ha nem is mindig szíve szerint való volt a kijelölt munkaterület, és miatta többször is VALE-t kellett mondania a jobban kedvelt tudományos munkának. De áldozatos szerétéiből is képes volt lemondani a maga ambícióiról, hogy beteg kollégáiról levegye a tanítás terhét. Pedig ő maga is beteg volt; a betegség szűkén mérte számára az élet legszükségesebb kellékét, az oxigént. Közel harminc évig viselte nagy önuralommal a szenvedést, miközben az egyre gyakoribbá váló kórházi tartózkodások már-már évekbe sűrűsödő hetei, hónapjai sok munkalehetőségtől rabolták meg. Amint azonban talpra tudott állni, az optimista ember hitével és bizakodásával látott megint hozzá az abbahagyni kényszerült munkához. A betegségnek nem egykönnyen adta meg magát; még halála előtt pár héttel is készült fáradságos utazásokkal járó szakfelügyeleti munkáját ellátni. A betegség sajnos erősebbnek bizonyult a lobogó akaratnál. Életének alapállásához illően Dante sorait választhatta volna mottójául: „... folyton gyors kerékként forgatott / vágyat és célt bennem a Szeretet, mely / mozgat napot és minden csillagot”. Temetése a győri bencés templomban volt 1978. január 3-án. A búcsúzó testvérek, rokonok, pályatársak és tanítványok koszorújában ott volt a kürtiek népes csoportja is, élén a 92 éves édesapával; elhozták a szűkebb szülőföld, a nagyon szeretett szülőfalu utolsó üdvözletét. Legyen e néhány sor Társaságunk búcsúja Danczi József Viliebaldtól, akinek jó emlékét szeretettel megőrizzük. Úrhegyi Emilia Magyar Nyelv 79 (1978), 506-507. p.
